Rembrandt [antikvár]

ELŐSZÓ Ez nem regény, nem művészettörténet, hanem az, amit orvosok egy betegség történetének neveznek. Stúdium e munka egy öreg fejről és szeretném, ha Rembrandthoz hasonlítana, de nem csodálkoznám és rossz néven sem venném, ha azok, akik értenek hozzá, nem találnák jó portraitnak. A rendkívüli öreg úr valóban nem ült nekem modelt, mint ahogy ezt a szívességet Michelangelo sem tette meg Romain Rollandnak, még kevésbé Leonardo da Vinci Mereskovszkynak. Mentségeim nincsenek, de ha lennének is, nem élnék velük; nem az olvasók és nem a kiadók számára vázoltam fel e tanulmányfejet, hanem a magam érdeklődése, passziója kedvéért és legfőképpen azért, hogy amíg dolgozom rajta, vele együtt lehessek, négyszemközt. Nekem a legizgalmasabb társaság minden élők között a mindenét elpocsékolt, mindenből kigazdálkodott és éppen azért a leggazdagabb művész. Háromszor is ellicitálták, mindenki elhagyta, ő is magát, csődbe jutott nemcsak a nyomorult törvények, hanem saját személye előtt is, eladta az első felesége sírját, a magáét is, a fia és a felesége lett a gyámja, szóval mindent, ami rossz, megkóstolt és fenékig ki is ivott - ez az ember kell nekem!