Klastrom utca kettő

Amerikából tér vissza Tomi nagyszülei egykori városába, Marosvásárhelyre a '90-es évek elején, hogy egyetemi kutatásához az ott történt feltáratlan rablásokat vizsgálja, amelyek zsidókat és magyarokat egyaránt érintettek. A Klastrom utca kettő bátran és nyíltan mesél a 20. század három jelentős korszakáról mikronézetből: a náci és a szocialista diktatúráról, valamint a rendszerváltoztatásról. Nem tesz egyenlőségjelet a két elnyomó rendszer közé, nyíltan, de elsősorban személyes, emberi oldalról közelít a témához, és a kiszolgáltatottság különböző formáit írja le.

A Klastrom utca kettő generációs regény is, amelyben a fiatalabb korosztály tesz kísérletet az idősebbek életvilágának, élettörténetének megismerésére, mely kísérlet végkifejlete egyúttal pontos jellemzést ad az aktuális korról is.

Mi, olvasók egy kicsit mind Tomik vagyunk: a jelen kényelméből és megváltozott világából nehezen érthetjük meg, érezhetjük át az elmúlt korok szenvedéseit. Sokszor közömbösek vagyunk mások megpróbáltatásai iránt - a regényt olvasva viszont megpróbálhatjuk átérezni elődeink és embertársaink nehézségeit, valamint megismerni a múlt traumáit.

Idézetek

„Már senki számára nem az a leggyötrelmesebb, ki mit veszített, a fél évszázada odalett emberéletek felmérhetetlen értéke is csak egyszerű emlékké satnyult, mert a pokolból élve szabadultak számára a gyarló ösztönökön alapuló túlélés lett a lényeg.”

„Mivel tudott ez a fiú ennyire a bőre alá bújni, hogy azt is elmondja neki, amit még a saját fiának sem. Mert azzal biztos nem, hogy az elmondottakkal egy doktori dolgozat központi figurája lehet. Ha egy regényt ígért volna, még akkor sem, pedig azt sokan elolvashatják.”

„Nem kétséges, hogy bonyolult, talán kilátástalan vállalkozás az, amibe belevág, belevágnak. De nem bonyolultabb és nem kilátástalanabb, mint az az ügy, amiért eredetileg ideutazott, és amelyet végül is teljes kudarcként kellett elkönyvelnie.”