Börtönkarnagy

Nagyon sok ember volt még, akik­kel semmiképpen nem szeretett volna találkozni, és szinte egyetlen em­ber­nek a jelenlétét sem találta rá nézve kedvezőnek. Egészen elképedt, ami­kor meghallotta, hogy a mögötte jö­vők összevárták egymást, és bár nem hallotta a neveket, de igencsak ijesztő dolgokat tudott meg a falu mostani állapotáról. A virágárus, akit jóformán nem is ismert, hiszen csak néhány éve költözött ide, a nagy­bátyjától örökölt földön canna­bist termelt. A tanító, aki legalább negyven éve két mankóval bicegett a lakásától az iskola épületéig, egy hajnalon ellopott, és saját lábán cipelt haza a hentes boltjából egy fél disznót, a tanítónő csirkékért árulta a jobb osztályzatokat, és az új pol­gármester talán az ő vitézkedését meg­irigyelve kirabolta a postát. Mind­annyian folyó vagy már ítéletig jutó perek alanyai, és úgy lógnak a falu egéről fejjel lefelé, ahogy annak idején ő is efféle képzetekkel bírt, és képtelennek mutatkozott arra, hogy a ragályos betegségként terjedő bű­nök­nek ellenálljon. A sintér frissen levágott kutyákat adott el a hentes­nek, azt állítván, hogy kissé vörö­sebb húsú fajta ez, a zergék rokona, míg a sírásó éveken keresztül egyetlen koporsóba helyezte el a hol­ta­kat a ravatalozóban, hogy aztán a frissen elhantoltakat kiásva már más­­nap kívül lecsutakolva újabb ha­lot­takat fektessen belé...