Derkovits Gyula [eKönyv: epub, mobi]

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagy sikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, illusztrációk nélkül. Derkovits Gyula (1894-1934)Derkovits 1927-ben megfestett, s még az esztendő őszén, az Ernst Múzeum csoportkiállításán közönség elé tárt kettős portréja a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb önarcképe. E szokatlanul nagy méretű, szimbolikus utalásokban gazdag kompozíció egyszerre összefoglaló és programadó alkotás: egy alig 33 éves művész vászonra álmodott önéletrajza. A festmény szűk, látványelemektől szinte roskadozó terében Derkovits felsorakoztatja saját, külvilágtól elzárt univerzumának legfontosabb szereplőit. Az előtérben, a formák merész átvágásával a festő feleségének elnyúló alakja tűnik fel: lágy ritmusával, vízszintes hangsúlyaival a nyugalom természetes gondtalanságát sugallja. Ebből az egyszerre szimbolikus és valóságos alapból, az alkotó munka lelki és fizikai támaszából emelkedik ki Derkovits alakja, a passzív, körülölelő női princípium cselekvő erőktől átjárt párja. Kettejük sajátos kapcsolatáról, az otthon világának zárványként létező hangulatáról a festő özvegyének visszaemlékezéseiből tudhatunk meg fontos részleteket. A Mi ketten könyvlapjain szavakba öntve fogalmazódik meg mindaz, amit az Önarckép a festészet eszközeivel tár a néző elé. Derkovits és Viki mikrovilágában a hagyományos férfi és nő közötti kapcsolatot fontos árnyalatokkal színezte át a két ember között kialakult mester és modellje, sőt mester és segédje reláció is. A festő és a nyitott könyv lapjai fölé hajló felesége körül az ellenséges külvilág, a fenyegető Utca agresszív erőitől megvédő Otthon tárgyi szereplői vonulnak fel. Valamennyi kellék szimbolikus utalások hordozójaként foglalja el helyét a művész alakja körül. A paletta, az ecset és a vakrámára felfeszített vászon az alkotómunka mindennapi eszközei és jelképei, a jelen attribútumai, míg a háttérben magasodó hangsúlyos, biedermeier szekrény s a tetején pihenő gyalu a múlt tárgyi emlékei. Az utóbbi jelenléte nem pusztán az asztalosként eltöltött ifjúi évekre utal, de észrevétlenül a kompozíció asszociációs terébe emeli József és Mária magasztos történetét.