Zelenszkij és a vérző Ukrajna

Ha valaki arra vállalkozik, hogy elmondja Volodimir Zelenszkij történetét, akkor azt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal Ukrajna történetét is elmeséli. Csak így lehet ugyanis leírni annak az embernek a lelkesítő történetét, aki - kommunikációs tehetsége révén - a bohócgúnyát levetve hirtelen az elnöki székben találta magát, hogy hamarosan hadvezérként is megállja a helyét. 2022. február 24-én, az orosz megszállás első napján Volodimir Zelenszkij belépett a nagybetűs Történelembe, hogy eljátssza élete legnagyobb szerepét: Charlie Chaplin egycsapásra átváltozott, Churchill lett belőle.

Ha ezt meg akarjuk érteni, akkor el kell mennünk Krivij Rihbe, ebbe a délnyugat-ukrajnai iparvárosba, ahol felcseperedett, és meg kell kérdeznünk annak az iskolának az egykori igazgatónőjét, ahová járt, régi barátait és munkatársait, akikkel együtt dolgozott a Kvartal 95 nevű produkciós irodájában, akárcsak parlamenti pártjának képviselőit, persze az ellenzékieket is, aztán politológusokat, történészeket, kutatókat és újságírókat.

Színházi és tévés színész, üzletember, politikus, államférfi. Ha felmérjük a távolságot aközött, ami volt, és aközött, amivé vált, akkor tudjuk csak érzékelni, milyen hatalmas utat tett meg.



GALLAGHER FENWICK: ZELENSZKIJ ÉS A VÉRZŐ UKRAJNA (RÉSZLET)

„Amikor beléptünk az elnökség épületébe, teljes sötétség fogadott bennünket. Meglehetősen szürreális élmény volt. Mindenfelé fegyveresek nyüzsögtek, mintha csatára készültek volna az épület belsejében. Elkísértek bennünket egy teremhez, a sajtóértekezlet színhelyére… Jó húsz percet várakoztunk, aztán hirtelen felbukkant a kis ember. Khakiszínű trikó volt rajta, és egy összehajtható széket hozott a kezében… Az arca borostás volt, ő maga pedig fáradtnak látszott. Leült velünk szemben. Oldalt volt egy szónoki pult, de ő inkább velünk egy szinten helyezkedett el, ami bensőséges benyomást keltett, mintha csak egy kávézóban ültünk volna le beszélgetni. A díszlet tehát készen állt. Azzal kezdte: köszöni, hogy eljöttünk. Nem azt, hogy ide az elnöki palotába, hanem Kijivbe, Ukrajnába, pedig itt háború van. Aztán elkezdődött a »show«. Egy óra hosszat beszélt megszakítás nélkül.

Rájöttem, hogy bizonyára »hadvezérnek« van öltözve, de azt is látni lehetett rajta, hogy nem ilyen a természete. A homlokzat mögött érzékelhetően ott volt a személyisége. Az üzenete sem katonai, hanem inkább politikai jellegű volt. A nagyvilághoz fordul segítségért, ilyenkor minden jól jöhet. Háborús időkben így lehet érintkezni. Nem fogalmaz pontosan az, aki azt állítja róla, hogy átváltozott hadvezérré. Tényleg hadvezérként kell működnie, de úgy, hogy közben ne vesszen el a politikai üzenet. Nem tölti el sem gyűlölet, sem harag. Továbbra is észszerűen gondolkodik, ezt bizonyítja az is, hogy folyamatosan kezet nyújt Putyin felé. Remekül kommunikál, de kommunikációja nem akadálya az őszinte beszédnek, mert ez a lehető legjobb módja a kommunikációnak. Tudja is magáról, milyen hatást, milyen benyomást kelt, és erre bizonyára tudatosan rá is játszik, ugyanakkor nem gondolom, hogy olyan ember volna, aki megjátssza magát. Tehetségesen, őszintén alakítja a saját figuráját. És ez hat. Attól lesz karizmatikus, hogy azt a benyomást kelti benned, hogy teljesen veled érez. Nem beszél mellé.

Két kérdést tettem fel neki. Mindkét alkalommal úgy válaszolt, egyenesen a szemembe nézve, minta csak mi ketten lettünk volna ott. Az a benyomásom róla, hogy olyan ember, aki egyszerűen beszippantja azt, aki ott áll előtte. Aztán ebben a helyzetben már bekapcsol a robotpilóta… Rájössz, hogy a földkerekség legveszélyeztetettebb embere áll veled szemben. Ez működik, és ő ezt pontosan tudja…”

Marc de Chalvron azt is megkérdezte tőle, személyesen mennyire változtatta meg őt a háború. Azt mondta, főleg az szerez neki örömet, hogy másoknak használ azzal, amit csinál. Meg aztán érzi is az elvárásokat maga körül, és hogy ez igazán kedvére van.

Mindazok, akik példaadónak tartják a magatartását, meghatottan figyelik ezt az embert, aki saját halálának lehetőségével néz szembe, hiszen a megszálló hatalomtól „első számú ellenségének” tekinti, mégis azt választotta, hogy nem menekül el sehova. Nem is oly rég mások, Ukrajnában és más országokban is, amikor hasonló fenyegetéssel kellett szembenézniük, elmenekültek.

Ő marad."

Fáber András fordítása

Líra Könyvklub