A világ Logosz-struktúrája

A világ, amely az embert és tudatát is magában foglalja, eredetileg nem a dolgok, hanem a szavak világa: alapjában véve szövegstruktúrája van, és ezért lehetőségünkben áll, hogy úgy olvassuk, mint egy szöveget. A figyelmes szemlélő számára a világ a megismerés minden fázisában a szó, a logosz által struktúrált lényiségként jelenik meg. "Világa" csak én-lénynek van, mégpedig csak a szójellegűség, a Logosz által, amely szintén csak én-lény számára létezik.

A szó-jellegű játsza a központi szerepet az itt következő vizsgálódásokban, és nem az idea. Az emberi szó, mivel részben megjelenik az érzeti világban, részben rejtetten, a tudat tevékenységeként él, egyaránt szolgálhat az ember és az érzeti világ modelljeként. Ezeknek - akárcsak a szónak - maga az ember adja rejtett részét, értelmét.

Az embernek meg kell tanulnia, hogy a magasabb tudatszintek elérésével a világnak és az embernek megfelelő magasabb ideákat éljen át, és ezzel párhuzamosan a természet könyvében való olvasás felé fejlessze tovább észlelőképességét. Dolgok helyett ekkor ismét írásjeleket vagy beszédjeleket észlelhet. Így jut el a teljes vagy igaz valósághoz. A teremtés értelme - a kozmikus teremtő ige rejtett része - az volt, hogy eljuttassa az embert az értésnek eddig a pontjáig. Az új értelem, az új valóság az ő tovább-teremtés révén jön létre. A fogalmak vagy az ideák mindig szolgálják az embert: tárgyainak vagy tudományainak fogalmaiként, kultikus ideákként nevelését, művészi ideákként önnevelését, meditációs ideákként esszenciális jövőjét. Mert a jövőt állandóan újra kell alkotni, most már az embernek - régi bölcsesség ez, amely az indiánok nyelveiben már formát öltött, amelyet az indiánok éltek, és amely lassan, a katasztrófához közelgő fejlődési úton ismét felvillanni látszik. Bárcsak ezt az ősi bölcsességet a - mindig bizalmon alapuló - szó barátságos melegsége a modern tudatba emelné.