Anjouk X. - A hatalom bástyái

1356 nyarán lejár a Velencével kötött nyolcéves fegyverszünet. Lajos király eddig sem tétlenkedett: a nápolyi hadjáratokat követően hadakozott a litvánokkal, a tatárokkal és a szerbekkel, miközben új törvényeket bocsátott ki, és tovább építette, erősítette a Magyar Királyságot. Most azonban eljött az idő, hogy ismét a Tengermellékre összpontosítson, és újból felvegye a harcot a kalmárköztársasággal - méghozzá elszántabban, mint valaha. A tét óriási, hiszen immár rég nem csupán Zára és környéke felszabadítása a cél.
A Dalmáciáért folyó, egyre kiterjedtebb harcokban feltűnik Bátor Szilárd, aki Nápoly óta nem vett részt ütközetben. Oldalán ott harcolnak olyan régi, jól ismert bajtársak, mint a horvát Zlatan, a kun Böngér, Szolnoki Pista, Toldi Miklós és Lackfi Palkó, mellettük pedig számos új szereplő is felbukkan a regény lapjain. Mindnyájan bábuk egy véres sakktáblán, a játszmát pedig a hatalmasok irányítják.

Bíró Szabolcs regényfolyamának tizedik része, a Daliás dekádok-trilógia nyitókötete a XIV. századi magyar történelem ötvenes éveinek eseményein, azok közül is elsősorban a majd két éven át húzódó, Velence elleni hadjáraton kalauzolja végig az olvasót.

Részlet

- Nem ezért jöttem - mondta a király, és lassan végighúzta ujját a térképen. - Én nem egy várost akarok. Nem is kettőt.
Francesco érdeklődve hallgatott.
- Én azt akarom, hogy a Serenissima végre megértse: a Tengermellék nem az övé. Ha azonban továbbra is Dalmácián tartja a kezét, hát tessék, megkóstoltatom vele a saját főztjét: rátelepszem a Terra Fermára, és nem mozdulok innen egy tapodtat sem.
Ahogy beszélt, egyre izgatottabbnak és fenyegetőbbnek tűnt. Alig emelte fel a hangját, a sátorpalotában mégis érezhetően nőtt a feszültség.
- Beveszek minden egyes várat - közölte Lajos, továbbra is a földabrosz fölé görnyedve. - Elfoglalok minden egyes várost, amelyet Velence birtokol. Az itteni nép már most menekül. Helyes: elnéptelenítem a vidéket, kiürítem a kalmárköztársaság éléskamráját. Ha nem hajolnak meg az akaratom előtt, akkor nem hagyok nekik semmit, és visszaszorítom őket a tengerbe, hogy végül már csak a városuk marad, ahol egymást falhatják fel. A velencei vér - kapta fel díszes ezüstkupáját, a benne lévő bort szenvedélyesen a térképre locsolva - vörösre festi majd a tengert...
Padova ura lassan bólintott. Most már valóban látta a tervet. (...)
Ez nem pusztán harcos király, futott végig a hideg borzongás Francesco da Carrara hátán. Ez egy sárkány, aki felperzsel maga előtt minden ellenállást...