Üvegfiú

Dorián nem találja a helyét a világban. Nővére halála óta az egész világa csupán saját rendetlen szobája, és a város piszkos falai, melyekre felfesti a bánatát. Sebeket ejt magán, mert a fájdalom az egyetlen vigasza, és próbálja túlélni a napokat egy olyan testben, amelyben már nem érzi jól magát. Egyetlen dolog tartja még itt: a vágy, hogy valaki egyszer feltétel nélkül szeresse.

Zsófi egyetemistaként érkezik a városba, ami új kezdetet jelent számára. A csendes, szorongó lányt a szülei egész életében a széltől is óvták volna, a kortársai viszont szüntelenül csúfolták. A szerelem reményébe kapaszkodik, abba, hogy rálel valakire, aki felfedezi benne az igazi szépséget. Aztán egy nap meglát egy falra festett angyalt egy épületen, és úgy érzi, mintha saját törékenysége tekintene vissza rá.

Életében először Zsófi fejest ugrik az ismeretlenbe. Üzenetet hagy a rejtélyes művésznek a festménynél. Dorián pedig válaszol. A két magányos fiatal testi és lelki sebei egyszerre taszítják és vonzzák őket egymáshoz. A kérdés csak az: vajon kialakulhat-e valami jelentőségteljes ott, ahol a fájdalom és a csalódás uralkodik?

Biró Kincső új történetének főszereplői félnek tartozni valakihez, miközben csillapíthatatlanul vágynak is rá; ebben a megrázó lélektani regényben a legmélyebb félelmeinkkel kell szembenéznünk.