Minden, ami utána jött

A fény, amit elvesztettünk című New York Times bestseller szerzőjétől

Két szerelem. Két választás. Egy esély, hogy kövesse az álmait.


"Szívügyekben Santopolo a megkerülhetetlen tekintély."
Taylor Jenkins Reid

Emilyvel sok minden történt, amióta tizenöt évvel ezelőtt elvesztette két nagy szenvedélyét: a zenélést és szerelmét, Robot. Most pszichológus egy New York-i egyetemen, olyan válságba került diákoknak segít, mint amilyen annak idején ő maga volt. A férje, Ezra orvos, nagyon szereti Emilyt, szépen élnek. Boldogok. Remélik, hogy hamarosan gyerekük születik. De amikor egy tragikus eset túl élénken idézi fel Emily számára a múltat, és olyan múltbeli eseményeket, amelyekről remélte, már soha többé nem kerülnek felszínre, a nő tökéletes élete hirtelen a feje tetejére áll. Aztán Emily hall egy dalt a rádióban - a dal egy nőről szól, aki faképnél hagyta az énekest. A dallam és a hang is kísértetiesen ismerős. Lehetséges volna?

Emily két régi szenvedélye dübörögve tér vissza. Muszáj feltennie magának a kérdést: ki is ő valójában? És kihez fűzi sorsszerű szerelem?


Idézetek a kötetből

„Meglátjátok, a végén minden jóra fordul, és ha mégsem, akkor az még nem a vége.”

„Mert az a dal a lelked mélyéből jött. Arcul csapott a nyers erő, ami áradt belőled… felfedeztem benne a legmélyebb érzelmeidet, a fájdalmadat, a szerelmedet, a szenvedélyt… erről az oldaladról eddig még nem ismertelek, hiszen még sohasem mutattad meg nekem.”

„Akkor is szeretni fogsz, ha leplezetlenül feltárom előtted a lényem minden tökéletlenségét?”

„Amikor a dal végére értek, a közönség lelkesen tapsolt, fütyült és ünnepelte őket. Emily érezte, hogy a teste rezonál a tömegből feléjük áradó rajongásra. A lélegzete is elakadt, és most már egészen biztos volt benne, hogy őt erre szánta a sorsa – csak valamiképp meg kell találnia a módját, hogy újra a zenének éljen.”

„Szilárd volt a talaj a lába alatt, biztonságban érezte magát, és alig várta, hogy rákerüljön a végső pecsét a kapcsolatukra, ami immár örökre egymáshoz köti őket a szerelmével. Csakhogy a pecsétet is fel tudja olvasztani egyetlen gyertya lángja.”

„Megszokott valósága kibillent az egyensúlyából. És ő tétlenül nézte. Egyelőre, legalábbis. Még az is lehet, hogy ő maga fogja megadni neki a végső lökést.”

„Nagyon jól tudta, hogy a nehézségek vagy még jobban összekovácsolnak két embert, vagy végképp elszakítják őket egymástól. Hogy egy párkapcsolat csakis akkor működik, ha mindkét fél tudatosan akarja, hogy működjék. Lehet, hogy benne most megingott ez az elhatározottság? Vagy ez a mostani válság is csak egy stációja annak a hosszú folyamatnak, amelyben el kell döntenie, mit akar kezdeni az életével és hogyan érheti el?”

„Doktor Westtel ugyan részletesen átbeszéltük azokat az időket, mégis olyannak érzem azt a korszakot, mintha egy csomó lenne életem láncolatán, akár egy nyakláncon kialakult göb, amit hiába rángat az ember, s bár közben a lánc egésze újra viselhetővé válik, magát a bogot nem meri bántani, nehogy elszakadjon az egész. A nyaklánc maga tökéletesen néz ki, sőt, kimondottan szemrevaló – csak éppen a csomót hátra kell húzni a tarkó mögé, hogy senki se lássa.”

„Az emberrel mindennap történik valami, amire reagál, és ezek a reakciók döntik el, hogy milyen irányt vesz az élete.”

„Miután szakítottunk, nem gondoltam volna, hogy valaha írok még egy dalt, ami felkerül a Billboard toplistájára, erre tessék. Semmi sem lehetetlen, Királynőm.”

„Ezra nézte az alvó feleségét, és azon töprengett, vajon mennyi szenvedést bír ki egy emberi lény, hányszor törhetik össze a szívét otthon, a munkában, nap mint nap, amíg végképp darabokra hullik.”

„Éppoly magabiztosan igazodott el az emberi lélek útvesztőiben, mint a kottában, ahonnan tévedhetetlenül kiérezte a hangjegyekből áradó érzelmet, hogy aztán ujjaival kicsalja belőlük a melódiát.”