Házasságtörés

A klasszikus mű vadonatúj borítóval, kartonált kiadásban!

A harmincas éveiben járó Linda megbecsült feleség, odaadó anya és ambiciózus újságíró. Szerencsés és sikeres nő, akinek mindene megvan: szerető férj, gyerekek, család, gazdagság. Mégis szorong, depressziós és a mindennapjaiban rendkívül boldogtalan. A rutint és a kiszámíthatóságot, amelyek eddig biztonságot nyújtottak számára, hiányként éli meg.
Aztán jön egy régi-új kapcsolat, amelyben Linda egyszerre szembesül a szenvedély felszabadító érzésével és a választás kényszerével.
Élete sorsfordulóhoz ér.
Paulo Coelho érzékeny figyelemmel, de könyörtelen őszinteséggel mesél a szenvedély hiányáról, az élmények erejéről, az elkövetett bűnökről, és azok szükségszerű következményeiről.

Részlet

Minden reggel, amikor úgynevezett "új napra" ébredek, kedvem lenne újra lehunyni a szemem és nem fölkelni az ágyból. De muszáj.
Van egy csodálatos férjem, aki rajong értem, egy tekintélyes befektetési alap tulajdonosa, és - bár nem akar - minden évben szerepel a 300 leggazdagabb svájci listáján, a Bilan magazinban.
Van két gyerekem, az "életem értelmei" (így mondják a barátnőim). Jó korán kell elkészítenem nekik a reggelit, és elvinni őket az iskolába - gyalog öt percre van tőlünk -, ahol napköziotthonos órarend szerint tanulnak, így nekem is jut időm dolgozni és elvégezni a teendőimet. Tanítás után egy fülöp-szigeteki bébiszitter vigyáz rájuk, amíg haza nem érünk a férjemmel.
Szeretem a munkámat. Megbecsült újságíró vagyok egy tekintélyes lapnál, amelyet itt, Genfben, ahol élünk, minden sarkon lehet kapni.
Évente egyszer elutazom nyaralni a családommal, rendszerint valami idilli helyre, csodálatos tengerparttal, vagy valami egzotikus városba, ahol olyan
szegények az emberek, hogy még inkább érezzük a saját gazdagságunkat, és hálát adhatunk az égnek, amiért ennyi áldást szór ránk és ilyen kiváltságos helyzetben vagyunk.
Még be sem mutatkoztam. A nevem Linda, örvendek. Harmincegy éves vagyok, 175 centiméter magas, 68 kiló, és a lehető legjobb ruhákat hordom, amelyeket pénzért meg lehet venni (hála a férjem végtelen bőkezűségének). A férfiakban vágyat, a nőkben irigységet ébresztek.
És mégis: reggelente, amikor kinyitom a szemem, és megpillantom ezt az eszményi világot, amelyről mindenki álmodik, de csak keveseknek adatik meg, máris tudom, hogy borzalmas napom lesz. Ez év elejéig fel sem merült bennem, hogy ne lenne minden a legnagyobb rendben. Csak éltem az életem, noha időnként elfogott a bűntudat, hogy többet kapok, mint amennyit megérdemlek. Egy szép napon, amikor éppen reggelit készítettem a családomnak (emlékszem, már tavaszodott, és nyíltak a virágok a kertünkben), azt kérdeztem magamtól: "Hát ennyi?"
Nem kellett volna föltennem ezt a kérdést. Az az író tehet róla, akivel előző nap készítettem interjút, és aki egyszer csak azt mondta:
- Engem a boldogság a legkevésbé sem érdekel. Én nem boldogan akarok élni, hanem szerelmesen, ami veszélyes, hiszen soha nem tudhatjuk, mi vár ránk.
Akkor azt gondoltam: szegény. Soha nem elégedett. Szomorúan és keserűen fog meghalni.
Másnap rádöbbentem, hogy én nem kockáztatok semmit.