Ferdinand Porsche - A zseni, aki mert nagyot álmodni

Ki volt Ferdinand Porsche, az ember? Ki rejtőzött a legenda mögött?A Csehországban született, német gyermeket ma különösen tehetséges és lázadó fiúnak tartanánk, aki feltehetően az autizmus spektrumzavarával élt. Sorsa azonban azt mutatja, hogy zseni volt: olyan ember, aki a terveket valósággá tudta alakítani. Ötletei világosan kirajzolódtak a fejében, még akkor is, ha elméleti megalapozásukhoz nem rendelkezett a szükséges szakmai tudással. Ez a regény Ferdinandnak, az embernek az életét meséli el: szól a briliáns ötletekről, a megaláztatásokról, a fájdalmakról, pályájának emelkedő szakaszairól és a bukásokról, egy zseniális, autodidakta mérnök egész munkásságáról. Bemutatja, mennyire szerették, ugyanakkor félre is értették őt, és hogyan vádolták a nácizmussal való együttműködéssel. Ez a megbélyegzés a francia internálótábor után hosszú időn át nyomasztotta lelkileg, és kikezdte egészségét. Végül eljött az újrakezdés ideje, hogy továbbvigye legendás nevét és átadja a stafétabotot fiának, Ferrynek. Aztán hirtelen kivonult az élet színpadáról, épp akkor, amikor nagy álma - egy autó, amely végre az ő nevét viseli - már a legjobb úton haladt afelé, hogy valósággá váljék.

Részlet a könyvből:
Ferdinand magához hívatta Jacobot.
- Barátom, foglalj helyet. Szeretném megmutatni a következő munkánkat. Szükségem van a zsenialitásodra... és az ízlésedre.
Lohner gondosan becsukta maga mögött Porsche dolgozószobájának ajtaját, majd kíváncsi arccal leült vele szemben: - Töltsek rögtön magamnak valami erőset, vagy szerinted megteszi, ha kérek Strauss kisasszonytól egy kanna forró kávét?
Porsche fel sem emelte a fejét, továbbra is a munkájára összpontosított, anélkül, hogy ránézett volna, a bajusza alatt válaszolt: - Ahogy akarod, Jacob. Csak arra kérlek, ne füstöld tele megint a szobát azokkal a bűzös szivarjaiddal. Hogy aztán megint hallgathassam Aloisia panaszkodását a zakóim miatt. Azt mondja, bűzlenek. Érted? Bűzlenek. És ez évek óta a te hibád...
- Csak nehogy egyszer ellazulj, akár egyetlen pillanatra is, Ferdinand. A végén még megjárnád.
- Inkább mondd meg, mit gondolsz erről.
És Porsche kiterített elé egy tervrajzot, úgy fordítva, hogy Lohner jól lássa. Aztán kajánul mosolyogva összetette a kezét, és várta a reakciót.
Ferdinand megint nem tévedett. Jacob abba az állapotba zuhant, amit ő csak ,,meglepett némaságnak" nevezett, miután gyorsan átfutotta a Prinz Heinrich tervrajzát.
- De hát mi a...
- Bemutatom a Prinz Heinrichet, a következő versenyautónkat.
- Az ördög vigyen el, Ferdinand! Honnan került elő ez a munka? Semmit sem tudtam, egy árva szót sem szóltál róla soha. Nem sejtettem, hogy valami máson is dolgozol...
- Mint mindig, barátom, előbb meggyőződöm róla, hogy az ötlet megvalósítható és elég erős-e. Csak utána mutatom meg másnak. Most rajtad a sor. Mit gondolsz?
- Hogy mit gondolok? Inkább mondd meg, mit akarsz, mit csináljak. Az ötlet igencsak meglepő.
- Neked kell megtervezned a karosszériát: könnyűnek kell lennie, hogy az autó is könnyebb és versenyképesebb legyen, ugyanakkor vonzónak, és meg kell lennie benne annak az érzékiségnek, amelyet az az ember, a pilóta érez, amikor elhelyezkedik az alvázban, végigsimít a kormányon, mielőtt kilőne.
Jacob ámulattal nézett rá, de meglepve nem volt.
- Talán tátva kellene maradnia a számnak, de már megszoktam a remekműveidet.
- Tudod, hogy nem sokat adok a dicséretekre. Sőt, mindig gyanakvással fogadom azokat, akik túlzottan magasztalnak. Általában valami képtelen kérés következik utána.
- Hol tartasz a prototípus tanulmányozásával?
- Az aerodinamikán dolgozom. Csökkenteni akarom a légellenállást.
- És?
- Ehhez új, ívelt hűtőt és megfelelő új első lámpákat használnék. Mit szólsz hozzá?
- Talán túl sokat kérdezek... de honnan jött ez az egész?
Ferdinand most úgy érezte, rajtakapták, de Jacob azon kevesek közé tartozott, akinek megengedte ezt.
- Ezzel az autóval szeretnék tisztelegni egy igazi automobilrajongó, a porosz uralkodóház egyik hercege, II. Vilmos császár öccse előtt.
Jacob összerakta a mozaik darabjait, és megértette, miről van szó.
- Csak nem a Császári Automobilklub által szervezett, hat szakaszból álló, ezernyolcszáz kilométeres németországi rali védnökére gondolsz?
Ferdinand meg se mukkant, csak mosolygott, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki harmincnégy éves korára megértette, mi is az a marketing.
Az öreg Jacob kétszer is rácsapott a fotel karfájára.
- Ezúttal még önmagadat is felülmúltad, Ferdinand! Zseniális!
Porsche nevetett.
- Csak akkor lesz igazán zseniális, ha együtt tökéletesítjük. Mint mindig.
Láthatóan elégedett volt Jacob reakciójával, így Ferdinand még tovább ment: - Jobb lesz, ha egy kis snapsszal megbolondítjuk a kávét. Most igazán ránk fér.
Miközben Jacob feltekerte a tervrajzot, Ferdinand máris csengetett hűséges titkárnőjének, Strauss kisasszonynak, aki nélkülözhetetlen volt mind a mindennapi ügyek intézésében, mind a szeszes italok tekintetében.
1910-re a mű elkészült. Gyönyörű lett, teljes valójában, motorral együtt, bordó bőrülésekkel.
Az Austro-Daimler három saját gyártású autóval állt rajthoz a Prinz Heinrich-ralin. Mindegyik négyhengeres, nyolcvanhat lóerős, felülfekvő vezérműtengelyes (OHC), kettős gyújtású, ötezerhátszáz köbcentiméteres motorral. Ferdinand Porsche egy fehér autót vezetett, Eduard Fischer, a második versenyző, egy sötétkéket, Schönfeld gróf pedig egy sötétvöröset.
Igazi, az utolsó motorbőgésig tartó küzdelem volt ez a Daimler osztrák mérnökei számára: egy nagyjából kétezer kilométeres túra autóverseny.
Mindhárman dobogóra álltak. Ferdinand győzött. A tervező és egyben pilóta autóját százhatvan kilométer per órás végsebességig hajtotta. Fischer második, Schönfeld gróf harmadik lett.
Ferdinand alkotásának, a Prinz Heinrich 22/86-nak ezzel megindult a sorozatgyártása, és 1911-ben megjelent a piacon. A sajtó egyszerűen csak így nevezte: ,,az első sportautó".