Csöndek és hangok [eKönyv: epub, mobi]

...Január 2.Azon tűnődtem, vajon milyen árat lennék hajlandó megfizetni azért, hogy széles körben ismertté váljak, és így könyvemet tömegek olvassák, lemezemet (ami még mindig várat magára) milliók hallgassák. Eredményként az jött ki, hogy nem adnék érte sokat. Például már arra az egyszerű megoldásra sem lehetne rávenni, hogy fényes nappal letoljam a gatyámat az Oktogonon. Pedig ez igazán semmiség. Mások többet is megtesznek az ügy érdekében. Ha pedig nem vagyok hajlandó megfizetni valaminek az árát, vajon miért akarnám magát az árut? Hiszen ezt hívják lopásnak. Az pedig csúnya dolog. Még annál is csúnyább, mint ha valaki fényes nappal letolja. Az Oktogonon.Ez eddig tiszta sor. Utána azon morfondíroztam, hogy esetleg tiltakozásból. Többedmagammal. Ráveszem a Sziámit. Meg a ... nem tudom, kit még. Az ellen emelnénk fel a szavunkat, és tolnánk le a gatyánkat, hogy így, ilyen alpári módszerekkel lehet manapság valakiből ismert ember. Már nem kell tehetségesnek lenni, napi több órát gyakorolni egy hangszeren, gyötrődni a baletterem rúdja mellett, vagy a színházi próbán. Elég letolni. Az lenne a csel, hogy a tiltakozással hangsúlyozottan a jók csapatában maradnánk, miközben azért mégis csak letolnánk, és közismertté válnánk. Azt hiszem még rágom ezt a dolgot, mielőtt meggondolatlanul elvetném, vagy megvalósítanám.Azért este elmentem bazári majomnak a Lottóshow-ba. Az ember három villámkérdésre adott villámválasszal próbálja igazolni, hogy jogosan van a világon, a könyv, amit írt, egy remekmű, lemeze korszakalkotó, zen egyénisége elbájoló, kora zsenge, tehetsége falrengető, miközben mindenki arra kíváncsi, kijönnek-e a számai, megoldódik-e végre életének minden problémája. Persze a stáb kedves, Zelinka Ildikó műsorvezető helyes, segítőkész. Csak magammal nem voltam megelégedve. Zavar, ha nem tudok mélyen szántani. Úgy érzem magam, mint egy kacsázásra eldobott kő, amely megpattan a felszínen, és aztán soha többé nem ér vizet, hogy elmerüljön a mélyben. Kényelmetlen dolog. Ha engem bedobnak a vízbe, hát csobbanjak egy nagyot, aztán blugy-blugy!...Október 26.Az ember lelkébe gyerekkorában belenő a világ, aztán az ember nagy szorgalommal, és a pedagógia minden inkvizíciós eszközének felhasználásával kiirtja onnan. Mostanában kedves szórakozásom előbányászni a sok-sok rárakódott réteg alól, milyennek is láttam a világot, amikor először néztem rá. Nagyszerű rejtvényfejtés és bravúros lelki tornagyakorlat. Nézzük. Október vége. Mi jön elő? Este van. Főleg este van, sötét. Az utcán, a kocsiút fölé lógatott lámpa leng a szélben. Fényköre ing, két ilyen imbolygó fényfolt között a gonosz leselkedik. A lépcsőházi lámpától a lépcsőház sárga, de így talán még szomorkásabb, mintha nem világítaná meg semmi. Szénszag. Német brikett. És nedves fa. Apuval cipeljük fel a pincéből a másodikra. Segítek. Nehéz. A vödör füle hideg. A szomszédban rádió szól. Nálunk nyikorog a diavetítő továbbító tárcsája. Apu hangja, ahogy olvassa a mesét. Ágy. Hűvös dunnahuzat. Anyu hangja. "Takarózz be jól, mert szellőztetek." Hűvös levegő ömlik be. Odakint a huszonnégyes villamos végigdörög a Hámán Kató úton. Távolabbról, a Ferencvárosi Pályaudvar felől vonatfütty. A Déli Összekötőn szerelvény zakatol át. Üzenet ez arról, hogy valahol távol, tőlem függetlenül gurul előre a világ, és alig várja, hogy rajtam is átgördüljön.