Amikor a dráma elbeszélőt keres. A mono/lóg drámák drámanarratológiai megközelítésének lehetőségei

A kötet témája a kortárs drámatörténet és színháztudomány egyik legelhanyagoltabb teru¨lete, annak dacára, hogy igen fontos kérdésről van szó. Az elemzés elsősorban arra irányul, hogyan és milyen formában jelennek meg az epikus és drámai művek határán a narratív tartalmak. Olyan elméleti keretet (drámanarratológia) és elemzési tárgyat (monodrámák és monológ alapú drámák) kapcsol össze, amellyel gyakorlatilag egy új kutatási és drámaelemzési terület feltárására kerül sor. A könyv két megközelítési módot használ. Az elméleti fejezet bepillantást nyújt a drámanarratológia történetébe, az ezzel kapcsolatos érvek és ellenérvek kialakulásának folyamatába, valamint felvázolja a drámanarratológia helyét a narratológiák rendszerében. Ehhez kapcsolódva két, elemzésekben is produktívan használható eszközt mutat be: a diegetikus és mimetikus narrativitás leírását és a narratív hatóerő elméletét. A drámákat elemző fejezetek a mono/lóg dráma egy-egy formáját mutatják be konkrét szépirodalmi műveken keresztül. Az elemzett drámák között szerepelnek narrátort alkalmazó művek, mint például Tennessee Williams Üvegfigurák, Arthur Miller A bűnbeesés után, Tom Stoppard Travesztiák; monológ drámák: Samuel Beckett Az utolsó tekercs, Nagy András Alma, illetve olyan színdarabok, amelyek egyetlen szereplő, vagy több szereplő, közvetlenül a közönséghez címzett monológjából állnak, mint amilyen Brian Friel Hitgyógyász, vagy Csehov A dohányzás ártalmasságáról című műve.