Magyar széphistóriák

A tizenhatodik század második felében terjedtek el magyar nyelvterületen a szórakoztató céllal íródott szerelmi történetek, az úgynevezett széphistóriák. Ennek a verses epikai műfajnak fő célja a gyönyörködtetés és az érzelmek kifejezése volt, történetük vezérfonala pedih igen hasonló: a főszereplő szerelmeseknek nehéz és kalandos akadályokat kell leküzdeniük, mígnem végül egymásra találnak. A jelen kötet négy ilyen széphistóriát tesz közzé. Az egyik ezek közül a zsáner egyik legismertebb, lírai szépségű darabja, Gergei Albert verses tündérmeséje, a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról, amely nemcsak a magyar népmesei hagyomány része lett, de egyben ihletője Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének.*** Ezen felül még olvasható a kötetben bizonyos "Semptei Névtelen" által horvátról magyarra fordított Az Béla királyrul való és az Bankó leányárul szép história című, 1570-es keltezésű opus; a Gismunda és Gisquardus históriája, amely Enyedi György unitárius prédikátor Dekameron-átirata 1574-ből; továbbá az Eurialus és Lucretiának szép históriája 1577-ből, Pataki Névtelen szerzőségével megjelölve, aki jelen feltételezések szerint nem más, mint a művet verses fordítás-átiratban jegyző Balassi Bálint. A Kello diákkönyvtár részeként megjelenő, fekete-fehér illusztrációkkal kísért kiadvány iskolai és nagyobb gyűjtőkörű könyvtárakba egyaránt ajánlható. "www.kello.hu (C) minden jog fenntartva"