Szentbeszédek a tízparancsolatról I. [antikvár]

ELŐSZÓ .ÚJSZERŰ PRÉDIKÁLÁSOrszágszerte, sőt Európaszerte hallatszik a panasz szószékeink elhagyatottságáról. Valaha templomaink szószéke világot átgyúró hatalmat jelentett; a prédikáció erejéről csak még nemrégiben is így nyilatkozott egy német szociáldemokrata: eine Gewalt, mit der man die Welt aus den Angeln hebt" (oly erő, amellyel a világot a sarkából ki lehet emelni). Ha azonban őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, kertelés nélkül be kell ismernünk, hogy a régihez képest a szentbeszéd mai ereje alig több a hamupipőke félénkségénél. Talán meglepően hat, ha ezt ilyen világosan kimondjuk, de, - sajnos - aligha lehet ezt a megállapítást túlsötétnek nevezni.Hiszen csak egy pillanatig kell utánaszámolnunk, hogy a városokban még a vasárnapi misehallgató híveknek is mily aránytalanul csekély töredéke vesz részt a prédikáción; csak hallanunk kell a panaszokat, azokról a hívekről, akik a falvakban a szentbeszéd alatt a templom falát kívülről támogatják, - s akkor sem a városi, sem a falusi pap nem hunyhat többé szemet ama válság fölött, amibe az Isten igéjének hirdetése a modern korban belekerült. Ennek a prédikáció-iszonynak kétségkívül sok oka van. Oka a természetfölötti gondolatoknak nem kedvező anyagias világnézet is. Oka a bűnre hajló ember ösztönös húzódozása is a lemondást és önmegtagadást követelő krisztusi tanoktól.