Ne félj, ne aggódj [antikvár]

A fordító ajánlása Amikor tíz esztendővel ezelőtt először legyintett meg a halál szele, osztrák barátnőm Bernhard Haring kis könyvét küldte el vigasztalásul és útitársnak. A kórházi kezelések útvesztői k • l i I I. f; l' I, között valóban jól támaszkodhattam e teológus betegség- Ifj!!; tapasztalataira, ám legmaradandóbb élményem mégis az az [, eleven kapcsolat lett, amely a szentek közösségében azóta is jf ¦ hozzá fűz. Miközben beszámolóját magyarra fordítottam (címe: Láttam könnyeidet), mintegy vele együtt haladtam a gyógyulás áhított ösvényén. 2011 elején megismétlődött a korábbi történet. Csakhogy a legyintés most kivédhetetlen csapássá változott; már nem voltam biztos benne, hogy kapok elegendő életidőt e második könyvecske lefordítására. Ismerősöm most is jól tudta, mit küldjön: a Ne félj, ne aggódj (Nada te turbe) életem ütőerére ^' tapintott. Több évtizedes barátságunk bölcsője a burgundiai Taizében ringott, ahol oly felejthetetlenül hangzott a bizalom eme éneke, amely eredetileg Avilai Terézhez kapcsolható. Ez a kis könyv is útitársam lett: újra meg újra visszavezetett ahhoz a bizalomhoz, amelyet reményeim szerint majd akkor is ajándékba kapok, amikor a 23. zsoltár versei számomra egyértelműen a halál sötét völgyére utalnak: „Ha járok vaksötétben, veszély nem rémít, mert velem vagy ott, a te pálcád, a te pásztorbotod, az lesz vezérem." r'