Levelek Anonymához [antikvár]

Tavasz volt a Némi-tó partján. Az örök kék ég alatt minden nevetett, fű, fa, virág, hegy, erdő és messze a tenger. S a tó, mint örök titokzatosság, smaragd-zölden csillogott. Olaj és babérerdők, fűszerek és vaníliák nagy piroshúsú virágok illatával terhesen szaladt a szél... S a tóból emelték ki Néró híres aranygályáit... Te jutottál eszembe, Anonyma. Nézd, mindenkiben elsüllyed valami. Elsüllyed egy gyönyörű izmos aranyvitorlás: az ifjúság... Elsüllyed egy drága, karcsú ezüstvitorlás: az öröm...Elsüllyed egy ábrándos csodaszép bíbor vitorlás: az első szerelem ... Te Rád gondoltam, Anonyma, hogy jaj, csak egyetlen vitorlás el ne süllyedjen benned, melynek zászlója tündöklő harmatból van szőve, vitorlája meg tavaszi hóvirág: a tisztaság!