Bővebb ismertető
Ebben az esztendőben a Világegyházban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap az Istenhez való hűség, az irányába történő elköteleződés. Amikor a hivatások sokféleségéről elmélkedünk, akkor belátjuk, hogy minden embernek személyre szabott küldetése van, mely irányt szab életének. Az Isten képmására alkotott ember akkor lesz boldog, ha ezt az életre szóló feladatot legjobb képességei szerint teljesíti. A Papság Eveben a Szentatya a papi hivatás felé irányítja figyelmünket, hogy egyéni imádságainkkal segítsük elő új papi hivatások létrejöttét. „Papnak lenni" a világ szemében ma nem ugyanazt jelenti, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de ez még inkább alátámasztja a lelkipásztori munka fontosságát. Életünkkel kell igazolni azt, hogy nekünk, papoknak fontos - a ma emberéhez szóló - küldetésünk van ebben az agyonterhelt, széthulló világban. Ezt csak egy módon tehetjük meg: példás papi életet élünk, s az élet viharaiban talpon maradva teljesítjük feladatunkat. Az év másik - számunkra nem kevésbé fontos - különleges eseménye Assisi Szent Ferenc atyánk nevéhez, illetve az általa alapított szerzetesrendhez kötődik. 800 éve annak, hogy pápai megerősítést nyert az a Regula, amely szerint az első ferencesek éltek. Olyan életszabály ez, aminek ma is megvan az aktualitása.