A lét forrása [antikvár]

Részlet a könyvből: A szülőföld, a haza, az otthon szépséges szava, fogalma egy napon különös és megható csengéssel lopózott szívembe. Sok, sok éve történt. Diákok voltunk még. Én meg a barátom. Diákmódra együtt laktunk. Becsületesen megosztottuk a garast, a jó és rossz napokat. A diáksorson felül azonban még egy különös szeretet és vágy kötött egymással össze. Vágyódtunk az igazi, hamisítatlan, érintetlen természet után. Együttesen követtük, kerestük a pusztán és barlangokban, amelyeknek küszöbét ember át nem lépte még. Vágyakozásteljes pirkadásokon és esthajnalokon addig beszéltünk Róla, a szűz Természetről, míg barátom eljutott a nagy lépésig. Kitéve magát ezer veszedelemnek, magányosan, egymagában bízva, magára hagyva elment a Déli Óceán tájaira, a pápuák földjének járatlan, ismeretlen őserdei és hegyei közé. És amikor búcsút vett a hazai földtől, amikor szomorúan és bizonytalanul búcsúzott, akkor esett meg az a kicsiny epizód, amely óta a haza szó örökre különösen cseng fülemben...