Csillagászati földrajz [antikvár]

A földrajztudomány történetét fellapozva hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy jeles geográfusok - az antik időktől napjainkig - sokszor és meglehetősen sokféleképpen határozták meg tudományuk tárgyát és feladatát. Mégis az olykor csak hangsúlybeli, máskor viszont nagyon is lényegbevágó nézetkülönbségek ellenére elég általános volt az a vélemény, hogy Földünk, a földi tájak - a földrajzi környezet - arculatát és annak változásait igazi mélységében nem érthetjük meg, ha nem tudunk a térben és az időben biztonságosan tájékozódni, ha nem ismerjük a Föld égitestjellegéből adódó legfontosabb tulajdonságait, ha nem számolunk azokkal a hatásokkal, amelyek kozmikus környezetünkből érkeznek. A földrajztudomány művelésének, egyáltalán a helyes földrajzi gondolkodásnak alapvető előfeltétele ezen ismeretek birtoklása. Máig is érvényesek ezért a geográfia nagy antik klasszikusának, a kétezer éve élt Strabónnak sorai, melyeket a tűnő századok ellenére sem csökkenő értékű Geografikája első könyvében erről olvashatunk: „Ezt a munkát bizony nem olvashatja olyan kevés tudású és műveletlen ember, aki még földgömböt sem látott, s nem látta sem a rajta található párhuzamos, sem az ezekre merőleges rézsútos köröket, sem a térítőnek, az egyenlítőnek meg az állatövnek a helyzetét, mely utóbbin áthaladva a nap fordul, s kioktat bennünket az éghajlati és légváltozási különbségekre. Aki ugyanis ezeket a láthatárra és a sarkkörökre vonatkozó dolgokat és a matematika elemeit ismeri, egészen más szemmel fogja kísérni itt közölt fejtegetéseimet. Akinek azonban fogalma sincs az egyenes vagy görbe vonalról, a körről, a gömbfelületről és a síkról, aki az égboltozaton még a nagy Göncölszekér hét csillagát sem ismeri, vagy egyáltalában semmi mást sem, az hozzá se nyúljon ehhez a könyvhöz, vagy legalábbis ne most, hanem csak akkor, ha mindazt elsajátította, ami szükséges ahhoz, hogy a földrajz terén otthonos legyen."