Helyi szociális ellátórendszer [antikvár]

A vidékiségről a XXI. századeleji Magyarországon A magyar vidéket a rendszerváltozás, ha lehet mondani, még sokkal jobban megrázta, mint a fővárost, vagy nagyvárosainkat. Az államszocializmus idejének falusi „szentháromságát" alkotók - a tanácselnök, a párttitkár és a termelőszövetkezeti elnök - közül kettő, a politikai és a gazdasági hatalmat birtokoló, szinte azonnal eltűnt. A megalakuló falusi önkormányzatok sokaságában hitték azt, szinte eufórikus hangulatban, hogy az új világban igen gyorsan képesek lesznek a virágzó osztrák vagy holland falvak mintájára átalakulni. Azon túl, hogy a helyi ügyek helyi intézésének fontosságát, az akkor igen sokat emlegetett, s ma már sajnos gyakran csak jelképes értelemben használt szubszidiaritás lényegét megkérdőjeleznénk, az idő múlásával egyre világosabbá vált: a magyar vidék nagyon differenciáltan változik. A globális változásokkal szemben egy egyre kevésbé védekező képes, gazdasági erejében megroggyant, agrárvilágát tekintve szinte teljesen átalakult, társadalmát illetően alapvetően öregedő, vagy netán gettósodó magyar vidék áll. Ugyanakkor a városi tér is erőteljesen kiterjedt. A szuburbán fejlődés több száz magyar falu és kisváros települési világát, környezetét, gazdaságát, társadalmát formálta át. De leginkább talán a vidék, a falvaknak évszázadok óta lételemét adó mezőgazdaság, a lokális agrárvilág változott meg. Ennek lényege, ahogy egy kedves idősebb kollegám, szinte adomaként mondta egyszer: ilyen még nem volt a magyar faluban. A falu szélén lakó nem tudja kié a kertje vége alatt található külterületi földarab. A második háború előtt tudta. Vagy a nagybirtokosé volt, vagy az övé, vagy más falubélijéé. Most lehet, hogy egy fél évszázada, az 1950-es évek elején elüldözött egykori falubeli kulák tulajdonos fővárosban élő unokájáé, aki egy három faluval odébb működő, az ottani termelőszövetkezetből alakult kft-nek adja ki bérbe. Ahonnan időnként megjelenik egy „idegen" traktoros, vagy kombájnos és elvégzi a szükséges munkálatokat. Vagy éppen az is lehet, hogy egy korábban kötött zsebszerződéssel már csak a földpiac liberalizálására vár a másik, az adott falut és annak népét soha nem látó, tulajdonos. „Cifra nyomorúság" ez, ahogy írna talán ma is Szabó Zoltán.