Virrasztó a ködben [antikvár]

PANASZ. Nem, nem! - Hiába, mindhiába már... Egy-egy ütem még néha visszajár, kapok utána, vágyón, szomjasan, de csak féltrilla... s aztán vége van. Gyötröm magam: jaj, hogy is volt tovább.. S mind hasztalan: már nem tudom a pillangók dalát! Pedig emlékszem ... könnyű szárnya volt, benne zengett a kéklő, égi bolt, virágról kellett volna énekelnem, pacsirta-himnusz kerekedett bennem, anyámnak szelíd szeme biztatott s már-már kizengett, már-már csattogott a diadalmas, kikeleti dal; s akkor - egyszerre szörnyű ércmoraj: százezer ágyú bömbölt a világba s bennem rekedt a dalom, mindhiába... Orkán sodort aztán s én mentem, mentem, a régi dalból mindent elfeledtem, hajrát bőgtem és imákat dadogtam, kárpáti erdőn sírva viaskodtam, öt évig láttam záporát a vérnek