Mindig más [antikvár]

Ahol állnék negyven év múlva már alig lenne ismerős az az utca - lépkednék rajta ultraviola-sugárzásban a keréknyomok barázdálta földutat addigra befednék aszfalttal, traktorok és lovas kocsik helyett autók járnának rajta; a házakat átvakolnák, felújítanák a tetőiket, kis, osztott ablakaikat nagyobbakra cserélnék, némelyiket lebontanák, újat építenének helyette, a kerítések is változnának, orgona- és egyéb bokrok tűnnének el vagy nőnének a semmiből, az öreg fákat kivágnák, a fiatalok megterebélyesednének, mint a lányok, akik addigra nénikké válnának, s nem ismerném meg őket, legfeljebb ők engem, mert én látszólag nem sokat változnék, meg hát egyébként is, ki lehetne, aki egy kánikulai délben a múltat kutatva bámészkodna egy porta előtt, aztán tétován továbbállna, hogy más házakat is szemügyre vegyen, vagy legalább felismerjen valakit a régi szomszédok közül, de már régi szomszédok se nagyon lennének, eltűnnének a temetőben, a semmiben, a gyerekeik meg a szegénységben, a távol eső városokban, többnyire új családok élnének az addigra alig ismerős utcában, de nagyjából ugyanúgy, mint a régiek, csak éppen mindenkinek lenne ' I p^.i I i , I ; I