Két jezsuita költő [antikvár]

Két jezsuita költő válogatott verseit tesszük itt közzé. Mindkettő Szent Ignác lelkigyakorlatain nevelkedett, találta meg a belső végtelenben a Végtelen Szeretetet, Akiről a csendet termő csendben (Morlin) zengik a szív énekeit (Cser). Misztikus líra ez: az amor sanctus több százados zenéje zeng tovább a két magyar jezsuita szeretet-vallomásaiban. Mindketten megszenvedték a kommunista vallásüldözést. Cser László - a kétszeresen is hazátlan - Kínából menekült a vörösök elől; Morlin Imre Magyarországon élte át a szétszóratás és a börtön nehéz éveit. Mindketten Jézus keresztjének zászlaja alatt vitézkednek: sub crucis vexillo Deo militare - így jelölte meg Szent Ignác a jezsuita hivatást. A szent szerelem szava szól az itt közölt költeményekben. Cser László ezt megmagyarázza a keleti és nyugati miszticizmusról szóló, itt közölt tanulmányában. Emberi ésszel... c. versében így vall: Szerelmes verset írni Istennek ki mer? De, szabadulhat-e, akit Ő szeret? Énekelhet-e másról, akiben a Szeretet dalba fakad? A szerető visszaszeret. Pierre Emmanuel írja (a kínai élményekből táplálkozó) Paul Claudelről és önmagáról is (minden költőről): A megfigyelés önmagában, még ha kimerítő is, nem ragadja meg a valót, amelyet ki akar meríteni. Egyedül a látomás ragadja meg ezt a valóságot, amelynek teljességét szimbólumba foglalja. Ezáltal és ebben a minden átkarolja a szellemet: egyetlen lomb rezgése jelenti az egész tájat. 'Sokfajta zaj van a világban - mondja Claudel -, mégis egyedül a fájdalomtól meghasadt szívű szerető hallja a fa csúcsán a szibillikus levél remegését.' (...) A teremtéshez, mint az imához, bíznunk kell a csendben, hinnünk kell neki. (...) A költő szereti a szavakat; tiszteli őket; sőt egészen addig mehet, hogy bálványozza a szavak kimondásának aktusát. Az ige imádója, szent hatalom: a teremtő Én hatalma, aki túlszárnyalja a közönséges ént. A szónak ez a hatalma abban a csendben van, amelyet tartalmaz. A szó nem a mindenség magyarázata, nem leíró és rendező tevékenység. Más nyelvezet, mint a láthatóé: a dolgokat belül tartja össze. A költői aktus a Fiat lux, amely létrehozza a világot, és egyben a szimbólumban beteljesedett örökkévalóság, amelynek a költő kinyilatkoztatója és őrzője lesz.