Előszó helyettCsupán arra szorítkozom, ami a két kötetbe rendezett vaskos könyv jegyzeteiből, illetve korábbi verseskönyveim újra közreadott utószavaiból nem derülne ki. Ilyen lehet a könyv szerkezetéről néhány szó. És e keveset világosabbá tevő pár adat a múltból. Versesköteteimet 1966 és 1988 között (azaz 37 és fél éves koromtól 59. évemig) a Szépirodalmi és Magvető Kiadók jelentették meg. Az Ördöggolyó11966-ban (a Fejek felemelésének házát - egyetlen kivételként - magam adtam ki 1971-ben),...
Előszó helyettCsupán arra szorítkozom, ami a két kötetbe rendezett vaskos könyv jegyzeteiből, illetve korábbi verseskönyveim újra közreadott utószavaiból nem derülne ki. Ilyen lehet a könyv szerkezetéről néhány szó. És e keveset világosabbá tevő pár adat a múltból. Versesköteteimet 1966 és 1988 között (azaz 37 és fél éves koromtól 59. évemig) a Szépirodalmi és Magvető Kiadók jelentették meg. Az Ördöggolyó11966-ban (a Fejek felemelésének házát - egyetlen kivételként - magam adtam ki 1971-ben), az Óceán alatti hajnali, 1977-ben, az Ezüstöntői 1978-ban, a Madárszülőmnek szárnyát 1980-ban, az Erotikus kánikulát 1982-ben, Ha a lónak szárnya vant 1984-ben. A Farkasa gyomrában lakik 1987-ben, a Minden nagyság emlék pedig 1988-ban látott napvilágot. Életműsorozatom 1993-2006 között a következő verseskötetekből állt: A tengerre vetett ágy, 1993; Relief egy fegyházról, 1993; A Napördög Firenzében, 1994; Az ibolyántúli ember; 1995; # szentek bevonulása a városba, 1996; Szép korom, 1996; tűzevő öregkora, 1998; Római toronyzene, 1999; Ünnepély a nagy üvegverandán, 2004; U halhatatlanság nyomvonala, 2005; Mindannyian szomjazunk, 2006. Életműkiadóm a Stádium. A 3. és 4. kötet társkiadója a Cserépfalvi, illetve a 7. kötet társkiadója az Orpheusz volt. A rendszerváltás óta megjelent további versesköteteim: Hívás, 1997; Időaranylás - összegyűjtött itáliai versek I-II. kötete, 1999; Örök arcunk" - 1956\ 2006; Nyitott átjáróház, Trikolor Kiadó, 2006; Gí fotóalbuma: Nyárdélutáni Hold Rómában, 2003; Gí fotóalbuma: Káprázat Velencében Kárpáti Kamil verseivel, 2007. (A Trikolor-köteten kívül a többi Stádium kiadás.) Meg kell említenem a soha sehol meg nem jelent első kötetet, a Hajnali gyümölcsöst 1949-ből, mely év a letartóztatásom és 7 és fél évig tartó börtöneim nyitánya volt. Amikor 1966-ban másodszor jutottam el első kötetem (Ördöggolyó) megjelenéséig, 37 és fél éves voltam. Csupán tucatnyi 1950-es vagy korábbi évjáratú versem kerülhetett kötetem lapjaira. Rá kell mutatnom, hogy csupán életműsorozatom 12., 2005-ben megjelent kötetében (A halhatatlanság nyomvonala) láthatott napvilágot 1949 előtt írt verseim túlnyomó többsége; ekkor már 77. évemben jártam.
Termékadatok
Cím: Kárpáti Kamil összes versei 1. (töredék) [antikvár]
Amennyiben az Ön által választott könyvesbolt neve mellett
1-5
szerepel, kérjük kattintson a bolt nevére, majd a megjelenő elérhetőségeken érdeklődjön a készletről és foglalja le a könyvet.