Figyelő csend [antikvár]

"Vitézek! Mi lehet/E széles föld felett/Szebb dolog a végeknél?" - kezdte a végbeli vitézek dicséretét jó négyszáz esztendővel ezelőtt Balassi Bálint, abban a bizonyosságban, hogy "Emberségről példát/Vitézségről formát/Mindeneknek ők adnak." Azóta megszakítás nélkül beszél irodalmunk és népköltészetünk a katona forgandó sorsáról. A "történetírónak - ahogy a tudós Katona Lajos mondta - katona- és hazafias dalainkat kell tekintenie, ha a népnek valamely korról szóló ítéletét akarja megismerni." Katonaénekek, katonaéletről beszélő versek napjainkban is születnek; időt és sorsot tükröznek. A katona: helytáll hazája határán; helytáll napsütésben és égzengésben; kötelességet, parancsot teljesít - s ember. Mindig, minden körülményben. Egyenruhája kötelezi ugyan, de egyenruhában is érző, gondolkodó, töprengő ember; élteti és gyötri a szerelem, gyönyörködik a táj szépségében, barátságokat ápol és figyeli az emberi sorsok és a történelem alakulását. Szeme nyitott a szépre. Vágya a nyugodt holnap. Eszménye: a teljes ember.