Beűzetés [antikvár]

Fedlapja kopottas, enyhén elszíneződött.
Al. ​Nyezvanovval a hetvenes évek derekán találkoztam. Ciki Lászlóval söröztünk a bukaresti Egyetem téren, egész napos könyvszerkesztés után, s miután már mindent elmondtunk egymásnak, ami szükséges, unaloműzőnek magunk mellé ültettük Al. New amerikai és Al. Nyezvanov orosz költőt. A fiúk kedveseknek bizonyultak, előbb csak játék volt az egész, Csiki rövidesen meg is vált amerikai barátjától, ám énnekem nélkülözhetetlen segítőm lett a másik. Naponta segített a nevével: mindenható cenzoraink elsősorban nem világirodalmi tájékozottságukról voltak nevezetesek, ennélfogva azt hitték, hogy az orosz költő valóban létező személy. De nem csak ők hitték ezt. Így dolgoztunk együtt: én írtam a Nyezvanov-verseket éveken át. Hálás vagyok Neki. Nélküle a kötetben szereplő írások java része nem jelenthetett volna meg abban az időben, mi több: meg sem íródott volna – irtózom a fiókban fiókban heverő költeményektől. Azt is tudom: A Nyezvanov-barátság nélkül költészetem – ha van ilyen – merőben más irányba fordult volna. Aztán elváltunk: nem volt többé szükségem Rá, és ezt megértette. Legutóbbi könyvemben már nincs Nyezvanov-írás. Néha azt kérdezem magamtól: vajon hol lehet most, és találkozunk-e még? Talán hazament Oroszországba, és írja a verseit. Ha még él.