Nincs kiút [antikvár]

Gyűlölöm a rohadt karácsonyi ünnepeket. Fiatalkoromban nyilván szerettem, de már nem emlékszem. Amint felnőttem, ünnepek idején mindig elhúztam a csíkot a házból valami ürüggyel, csak azért, hogy ne kelljen ott téblábolnom. Persze sosem volt igazán hová mennem, csak róttam az utcákat céltalanul, bármire hajlandó lettem volna, csak ne kelljen még egyszer végigülnöm a Szemesnek áll a vilá^ karácsonyi különkiadását. És ahogy öregszem, egyre jobban utálom ezt az időszakot. Művidám, ünnepélyes dagályosság az egész, október végétől bőven újév utánig. Nem baj, majd megváltozik a véleményed, ha neked is lesznek gyerekeid, mondták nekem az emberek - a karácsony varázslatos tud lenni, ha az ember körül kisgyerekek lebzselnek. És tényleg. Amikor Jaké még velünk volt, valóban varázslatos volt a karácsony. Emlékszem, milyen káprázatos papírdíszeket tudott csinálni, teljesen egyedül - rénszarvast meg hóembereket meg aprólékosan kivágott jegesmedve-sziluetteket. És persze volt magyal meg a kötött zokni szárába rejtett mandarin és a kertbe kiakasztott lámpafüzér. Emlékszem, egyik télen még a hó is esett, és Jaké csak ült ott a szobája ablakánál, és elbűvölten bámulta a puha, könnyű hópihéket, ahogy ' 1981 és 2003 között futó angol vígjátéksorozat (Only Fools and Horses), amely magyarul Csak a kötözött bolondok címen is futott. (A szerk.)