Mostoha sorsok [antikvár]

PROLOGUSA kislány nyugodt, a szeme csukva, sötét szempillái árnyékot vetnek sápadt arcára. Pici kezei, élénkkékre festett körmeivel, melyek középén egyetlen arany csík húzódik lefelé, ernyedten fekszenek a földön. A park környező bokraiban szarkák szólongatják egymást, egy pár szivárványos lóripapagáj röpköd ágról ágra, egy magányos nyuszi valami nesz hallatán mozdulatlanná dermed, így várja ki, hogy visszatérjen a csend. Hűvös szél fúj, a napot súlyos, szürke fellegek takarják el; a tél még itt van, bár a tavasz érkezéséig már csak napok lehetnek hátra.A kislányon rózsaszín kordbársony kezeslábas van, alatta sötétkék póló. Öltözékét a ruhához illő rózsaszín antilop cipő egészíti ki. Finom, fekete haja szétterül, elborítja a sötétbarna sarat, amelyben fekszik. A tisztás a park eldugott zugában terül el, tulajdonképpen egy hideg szeglet, ahol a fű nem hajlandó nőni.A parkban néhány gazdi a kutyáját sétáltatja, de a barna-fehér collie gazdájának figyelmét leköti a kutyus kedvenc zöld labdája. Az imént elhajította, de úgy látszik, az állat nem leli. A gazdi átvizsgálja a bokrokat, de arra nem hajlandó, hogy négykézlábra ereszkedjék, hogy megtalálja azt a haszontalan tárgyat. Van otthon tartalék. A német juhász gazdája