Briliánsok [antikvár]

Szemelvény a New York Times Vélemények rovatából, 1986. december 12. Az utóbbi időben erősen foglalkoztatta a közvéleményt dr. Eugene Bryce tanulmánya az úgynevezett „briliánsokról", azokról a különleges képességű gyerekekről, akik 1980 óta jóval gyakrabban születnek. Bár adottságuk célja egyelőre nem ismert, az már világos, hogy valami különleges történik: nem generációnként születik meg egy-egy tudós, hanem minden egyes napon, óránként. A történelem folyamán a „tudós" fogalmához gyakorta kapcsolódott egy jelző, hogy megalkossa a kegyetlen, de helytálló kifejezést: „féleszű tudós". Eme különleges egyének emberfeletti képességeihez általában valamilyen fogyatékosság társult. E nyugtalan lángelmék képesek voltak egyetlen szempillantás alatt áttervezni London városképét, ám képtelenek voltak egy csésze teát rendelni; ösztönösen ráéreztek a húrelméletre vagy a nem kommutatív geometriára, de zavarba jöttek az anyjuk mosolyától. Mintha az evolúció az egyensúly fenntartására törekedne: van, amiből több jut, s van, amiből kevesebb. Eme „briliánsokkal" azonban más a helyzet. Dr. Bryce becslése szerint 1980 óta minden századik megszülető gyermek rendelkezik e különleges képességekkel, s ezek a gyerekek statisztikailag egyébként normálisak. Némelyik okos, némelyik nem Némelyik szociális, némelyik nem. Van, amelyik tehetséges, van amelyik nem. Más szóval, csodálatos adottságaiktól eltekintve pontosan ugyanolyanok, mint minden gyerek a világ kezdete óta. Talán nem meglepő, hogy a közvéleményt foglalkoztatja az ügy. Honnan kerültek elő ezek a gyerekek, és miért éppen most?