A titkos mama [antikvár]

Részlet: ELSŐ FEJEZET A pislákoló utcai lámpák megvilágítják a piszkos hótól maszatos, fekete jégfoltokkal tarkított szürke járdát. A járdaszegély mentén latyakos pocsolyák fröccsennek a sziszegő kerekek nyomán. Minden figyelmemre szükségem van az egyensúlyom megőrzéséhez. A kezem nem hűlne ki annyira, ha a kabátzsebembe dugnám, de szükségem van rá, hogy a falak, kerítések, farönkök és lámpaoszlopok segítségével egyensúlyban tartsam magam. Nem akarok elesni. De tényleg olyan szörnyű lenne, ha elcsúsznék a jégen? Nedves farmer és lehorzsolt fenék. Nem a világ vége. Vannak ennél rosszabb dolgok is. Sokkal rosszabbak. Vasárnap van: a hét utolsó lehelete. A hétfőt megelőző kellemetlen megtorpanás, mielőtt elölről kezdődik a magányosan színlelt élet. Számomra a vasárnap fekete folt a horizonton, amely mindennap nagyobbá válik. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy mindjárt vége, de máris a következőt várom. A napot, amikor a temetőbe látogatok, a sírkövet és a füvet bámulva megállok a sírjuk felett, beszélek hozzájuk, és eltűnődöm, vajon hallják-e értelmetlen fecsegésemet, vagy csupán a puszta szélnek 9