A negyedik férfi [antikvár]

Prológus Mindjárt esik, de úgy döntött, mégis megpróbálja. Ha elég gyorsan megy, akkor még hazaérhet, mielőtt a háztetők felett tornyosodó fekete felhők utolérnék. Ha átvág az erdőn, csak hét perc az egész. Egész napját a tömör kőfalak mögött töltötte. Szinte észre sem vette, hogy közben egyetlen varázsütésre kitavaszodott, a fák rügyei szinte kirobbantak. S most, hogy végre kiszabadult, hirtelen megváltozik az idő, mintha csak bosszút akarna állni. Szorosabbra húzza magán a kabátot, és nekivág. Szűknek érzi a kabátot, szorítja lábát az új teniszcipő, mintha semmi sem stimmelne. Nyilván azért, mert annyi fölös dumát kellett ma elviselnie. A felhők eltakarják háta mögött a kórház szürkésfehér épületét, de hallja, ahogy az esőcseppek nagyot koppannak a bádogtetőn. Felgyorsítja lépteit. Ahogy beér a fák közé, hirtelen minden elnémul. Csak a szélben hajladozó fák nyikorgása hallatszik. Mindjárt eléri a kerékpárutat. Onnan már csak három perc. Pont, amikor erre gondol, egy villám hirtelen megvilágítja az egész erdőt.