Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
"Első fejezet
Ha egy júliusi vasárnapra ébred a város, illő, hogy az időjárás is ugyanazt a frissességet, derűt és azt a szinte korlátlan, már-már ész nélküli optimizmust sugározza, amely ilyenkor minden földi halandó lelkét betölti. Egy csoda, ahogyan az ég bársonyosan, üdén, és mindenekelőtt makulátlan kéken feszül a belváros fölé, felhőnek (pláne szmognak!) nyoma sincs, és ha lengedez is minimális szellőcske, ezt kizárólag azért teszi, hogy hajnalillatú, édes-sós levegőt szállítson a vidáman táguló tüdőkbe az ibolyaszínben vibráló tenger felől. A korai járókelők értelmes szembogaraiban versenyt ragyogva tükröződik ég és óceán azúrja, a cipőtalpak vidáman csattognak a frissen fellocsolt, jó szagú aszfalton; a városlakó egyetlen gondja, hogyan töltse el ezt a csodás hétvégi napot a lehető legkellemesebben.
Minden normálisnak mondható regényíró vágya, hogy nehezen összetákolt történetének hősét legalább szép időben indíthassa útjára. (Kivéve a szado-mazo beállítottságú kollégákat, ők alig várják a rossz időt.) Mi is nagyon készültünk erre a csodás reggelre, ám mielőtt még az ily pompás időben termelődő boldogsághormonok elöntenék agyunkat és a munkát félredobva regényírás helyett mi is túracipőt rántanánk, negatívumát is észre kell vegyük e nyárhajnali idillnek: egy árva szó sem igaz belőle, sajnos. Igaz lehetne, úgy általában, valamikor, csak éppen történetünk kezdetén nem fedte a valóságot ez az idealizált helyzetkép.
Mindössze annyi fedte, hogy valóban júliust írtak, de nem vasárnap volt, ellenkezőleg, hétfő, és be kell vallanunk, hogy még egy átlagosan fostos hangulatú hétfő reggelhez képest is pocsék időre ébredt a belváros. Egy pudvás felhő émelygett a hullaszínű égen, hogy rosszul lett, aki csak felnézett rá; a felleg lógós, nyálas csöcsöket eresztett, egy-egy ilyen gervás csöcs lógott minden egyes"