Szentségtelenek [antikvár]

Fedlapjai enyhén kopottasak.
Malota László már az első - az önéletrajzi ihletésű A gyalázatosok szentélye című - regényével berobbant a köztudatba, meghódítván a magyar irodalomszerető közönséget és huzamosabb ideig vezetve a szépirodalmi sikerlistákat. Lebilincselő, fordulatos, magával ragadó, az inkább sejtető, s éppen ezért jobban megrázó írásstílusával, egyéni, helyenként cinikus humorával, szellemes, néhol hányavetinek tűnő modorával méltán vált az idei esztendő egyik legolvasottabb magyar írójává. Hiába a kiadás mindennemű akadályoztatása az arcukat nem vállaló érintettek részéről, a Szentségtelenek megjelenését nem lehetett megakadályozni! Ez a könyv egyébként sohasem jelent volna meg, ha az elmúlt két évben nem érik Malota László alaptalan vádak, rágalmak és fenyegetések az első regénye miatt, valamint ha igazi megoldásokat keresnek és találnak az "illetékesek" a katolikus egyház gondjaira. Maga a mű akár a Hitkeresők címet is viselhetné, hiszen a szerző olyan embereket szólaltat meg, akik éppen a katolikus egyháznál, annak hivatalos képviselőinek segítségével szerettek volna hitükben megerősödni, ám rá kellett jönniük, nem jó helyen járnak. Szándékuk tisztaságát bizonyítja, hogy - a riportkönyvek többségétől eltérően - a megszólalók teljes nevüket adják az általuk elmondottakhoz. Érdekes, hogy a fiatal író kérdéseire mennyire megnyílnak, s mint egy gyóntató előtt, elmondanak olyan titkokat is, amelyeket több éve, esetenként több mint másfél évtizede mélyen magukba zártak, és azóta is magukkal hurcolnak. A könyv izgalmas, tanulságos és remélhetőleg jótékony is. Mégpedig a jótékonyság nem álszent, hanem igazi, köznapi értelmében.