Bővebb ismertető
¦¦¦
KÖZEGELLENÁLLÁS ÉS VÁLLALÁS -
„Nem írok le többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világon elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés." Keszeg Károly főszerkesztő (1954-1997) ezekkel a szavakkal búcsúztatta a Naplói, az első független vajdasági magyar hetilapot, amely 1990. május 9-én látott napvilágot, és 1997. május 9-én jelent meg utoljára. Akkor még nem tudta, hogy a hetilappal együtt búcsút int annak a világnak is, amelyben szélmalomharcát folytatta az álnoksággal, a kétszínűséggel, a hazugsággal, az emberek és a gondolatok megalázásával szemben. Keszeg Károly ugyanis tragikus hirtelenséggel 1997. május 26-án elhunyt. Június elején kollégái sajátos emléket állítottak számára, elkészítették a Napló 366. számát. Ami után valóban nem volt több.
Halálának első évfordulóján barátai és tisztelői a szülőfalujában. Padén megtartották az első Keszeg Károly Emléknapot, amelynek a szervezését a továbbiakban a helybeli Takáts Rafael Magyar Kultúrkör vállalta fel. Erre az alkalomra jelent meg Közegellenállás címmel az a kötet, amely Keszeg Károly válogatott írásait tartalmazza. És ekkor született meg a riportpályázat ötlete is, amelyet a következő évben, 1999-ben, szintén Közegellenállás címmel, meg is hirdettek.
Keszég Károly nevét vette fel a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör könyvtára, amelynek alapját az elhunyt újságíró könyvgyűjteménye képezte. A szabadkai székhelyű Aracs Társadalmi Szervezet és a belgrádi Magyar Nagykövetség adományával együtt a mintegy kétezer kötetet számláló könyvtár ünnepélyes felavatását eredetileg május végére, Keszég Károly halálának második évfordulójára tervezték, de a szerbiai háborús körülmények ezt nem tették lehetővé. Ugyanerre a sorsra jutott a riportpályázat is, amelynek az útjába már az első alkalommal komoly akadály gördült. A rendezvényt végül október elsején tartották meg. A gazdag, többórás műsor író-olvasó találkozóval kezdődött, amelyen Gubás Acota és Gubás Jenő a Veszendő végeken című könyvet ajánlotta a megjelentek figyelmébe.
A pályázat eredményét a bírálóbizottság nevében Klemm József, az Újvidéki Rádió szerkesztője összegezte: „Rendkívül fontos, hogy megpróbáljuk megtartani a Napló szellemiségét, amelyet az őszinte és a bátor kiállás jellemzett. Úgy érzem, ebben a pillanatban a vajdasági magyar újságírásban nagyon hiányoznak a rátermett
I Közegellenállás és vállalás ¦ 5 ¦ Kompravaló <