Bővebb ismertető
ELŐSZÓ
XXIII. János megfogalmazása szerint a II. Vatikáni Zsinat gondolata nem úgy érett meg benne, mint hosszú elmélkedés és megfontolások sorozatának gyümölcse, hanem úgy, mint amikor a virág tavasszal hirtelen kinyílik.
Ilyen tavaszt hozott 2014 is. A „jó pápa" és II. János Pál szentté avatása előtt négy héten át tartott a MennybeMenő nevet viselő kezdeményezés, amely a két egyházfő életpéldája, tanítása mentén segített felkészülni a nagy ünnepre. E kegyelmi időszak egyik gyümölcse ez az interjúkötet.
A Magyar Kurír katolikus hírportál, az Új Ember katolikus hetilap, a Mente Médiamisszió, a Magyar Katolikus Rádió és a Bonum Televízió összefogásának köszönhetően 20 közismert keresztény gondolkodó vall a szentté avatott egyházfőkkel kapcsolatos élményeiről, valamint a mennyországról, az életszentségről. A püspökök, papok, szerzetesek mellett civil személyek is megszólalnak, sőt, egy református és egy nem történelmi felekezethez tartozó keresztény testvérünk szintén megosztja velünk gondolatait - erre aligha kerülhetett volna sor az ablakok XXIII. János, majd a kapuk II. János Pál általi kitárása nélkül.
Azzal a reménnyel adjuk közre ezt a kötetet, hogy az olvasók erőt meríthetnek belőle saját mennybe menő élethivatásuk teljesítéséhez. Bizonnyal mindenki ki tudja egészíteni a megfogalmazott gondolatokat saját élményeivel - a pápákkal kapcsolatban éppúgy, mint a mennyország, az életszentség vonatkozásában.
Szent XXIII. János és Szent II. János Pál nyomán még inkább hisszük: a szentek köztünk élnek.
GÉGÉNY ISTVÁN
A MENNYBEMENŐ KAMPÁNY FŐSZERVEZŐJE