Vissza hozzád [antikvár]

1. fejezet Dawson Colé hallucinációi a fúrótornyon történt robbanás után kezdődtek: azon a napon, amikor meg kellett volna halnia. Tizenöt éve dolgozott olajfúró tornyokon, azt hitte, már mindent átélt, amit csak lehetett. 1997-ben látta, amint egy pilóta landolás közben elveszíti az irányítást a helikoptere fölött. A gép a fedélzetnek csapódott, és lángba borított mindent, Dawson pedig másodfokú égési sérüléseket szenvedett a hátán, miközben a mentésben segédkezett. Tizenhárom ember halt meg, többségük a helikopteren. Négy évvel később egy daru dőlt össze a tornyon, és egy baseball-labda nagyságú elszabadult fémdarab majdnem leszakította a fejét. 2004-ben egyike volt annak a néhány munkásnak, akik a fúrótornyon maradtak, amikor az Ivan hurrikán több mint százötven kilométer per órás lökésekkel lecsapott a fedélzetre. A szél akkora hullámokat keltett, hogy a férfi elgondolkozott rajta, nem lenne-e érdemes felvennie egy ejtőernyőt arra az esetre, ha a torony összedőlne. De voltak másfajta veszélyhelyzetek is. Emberek csúsztak el, alkatrészek törtek darabokra, a sebesülések és a horzsolások a legénység életének velejárói voltak. Dawson össze sem tudta számolni, hány törött csontot látott, és kétszer is megtörtént, hogy az egész csapat ételmérgezést kapott. Két évvel korábban, 2007-ben pedig végignézte, ahogy süllyedni kezd egy rakománnyal teli hajó, nem sokkal azután, hogy elhagyta az olajfúró tornyot: a parti őrség egyik közeli hajója az utolsó pillanatban akadályozta meg a tragédiát. 11