Vénusz beteg [antikvár]

"Kezdjük a hajnal pálinkájával. Mert, ugye, szabad országban élünk, jogunk van hozzá. Persze reggeli előtt, így megeshet tőle az ihlet, ha pedig nem, még mindig előttünk az egész nap. És mit? És mennyiért? És hol? És kivel? Igyunk a példának okáért: törkőt. Ha ébredés után egyedül megyünk le a főzdébe - át a Lókoson, a főzde környékét borító bűzön, öklendezve -, igyunk kettőt, és egy erigonos üvegben hozzunk még kettőt, engedve a lehetőség lehetőségének, a kávé után megint nem lesz étvágyunk, mint ez általában történik. (Ötkor letúr a paplan, kilök az ágy - nem éppen úri szokásunkat munkás korunk örökségének tartjuk, ha már nem is vágtatunk köhögve, káromkodva az ötkettes buszhoz, nem szabadulunk tőle.) Ha nem egyedül ballagunk, hanem szomszédunkkal, aki meglátta az égő konyhai villanyt: kétszer két pohárkát iszunk, ez koponyánként harminc pengő. Nem rettenetes összeg, ha nem látnánk: itt a nap csak kezd. Hazaérkezvén lefőzzük a kávét: asszonyunk, gyerekeink alszanak még, óvatosak vagyunk, nem zörgünk, nem keltjük fel őket. Állapotunktól függően megisszuk előbb az egyiket vagy egyszerre mindkettőt, vagy később újra melegítjük a maradékot. Már eldöntöttük, a nagyobbik fiút visszük az óvodába, ne kelljen csak az üzletbe mennünk. Öltöztetésnél és reggelinél tartjuk magunkat, mintha éppen most ébredtünk volna mi is. Főzde? Ugyan! Újra főzetnyi kávét készítünk. Nagyfiunkkal indulunk. Öltöztetjük, elbocsátjuk, kapunk csókot tőle. Szia, apa, jó legyél! Búcsúmondata komoly, pontos dolgokat jelent, hiszen többet lát kettőnk viszonyából, mint azt normális ésszel feltételeznénk, ha az alapokat nem is érti."