Várkulcsa [antikvár]

Részlet: A FŰ KINŐ a vér a végzet könyörtelen egyhangúságával csöpögött B.Á. Éveken át szállította a kakasokat a nagyvárosból a kisvárosba, kevesen tudhattak nála többet a férfiasságról. Nemcsak gesztusaiban, alkatában is megtévesztően hasonlított az állataira. Apró fejét sajátos módon rándította hol az út bal, hol meg a jobb széle felé. Nem fordult túl szaporán, csak idegesítően szabálytalan ritmusban váltott, mozdulatai a rándulások váratlansága miatt hatottak kapkodóknak. Az odaúton testében-lelkében azonosult befogott szárnyasaival, s fojtott izgatottsága arról árulkodott, tart valamitől vagy legalábbis készül valamire. Mialatt a jól ismert vidéket fürkészte, riadtságá-ba gyerekes kíváncsiság keveredett, mintha azért ültették volna a vezetőfülkébe, kövesse csak éberen a jelentéktelen rezdüléseket is, és lehetőleg időben szúrja ki mindannyiuk számára a menekülési útvonalat. Mindvégig abban a hitben vezette autóját, hogy elsősorban a szemfülességén múHk, mi zajlik majd körülötte a továb-