Varga Imre [antikvár]

A malom mellett a patakon túl egy csapat fiú játszott, mezítlábos parasztgyerekek. Kissé idább a patak partján egy nagyobb fiú (lehetett már vagy tizenöt éves), heverészett a buja, zöld fűben s valami könyvet olvasott volna, ha ugyan olvasott volna, de inkább csak henyélt s rágcsálta a lósóska leveleit, melyekből egy marékkal szedett a zsebébe. Nyilván már restellt az apró, mezitlábos fiúkkal játszani. Már nem hozzá valók. Olyan diákforma volt, a ki hazajött a vakáczióra a falujába. Valami szegényebb sorsú diák; azt lehetett látni az öltözetéről, mely durva posztó volt s bizony kissé kopottas is, noha ma vasárnap volt, mikor mindenki a jobbik ruhájába öltözködik. A patak másik oldalán a molnár két tehene legelt, csak úgy magukra hagyva, mert a fiú, kinek őrizni kellett volna, szintén átjött játszani a többi gyerekhez. A tehenek hát azt gondolhatták, hogy ma minden szabad. Bele-belekóstoltak a luczernába s olyan kedve kerekedett különösen a fiatalabbik riskának, hogy viczkándozva nyargalta körül csöndesebb vérű öregebb társát, mintha biztatni akarná azt is: - Ugráljunk! Nem látod, hogy most mienk a világ?