Tűzpróba/Sámson [antikvár]

Részlet: Az apám szegény ember volt, olyan jobbágyivadék, aki csak dolgozni tudott, de szolgálni annál rosszabbul szolgált. Minden évben elszegődött valahová, s amíg a szolgálatbaálláshoz szükséges fertály esztendő eltelt, minden este arról beszélt, hogy milyen jó lesz nekünk ezután. - Mert ide figyelj, anyókám! - mondta anyámnak -, két hold föld lesz a kommenció, azután a sok só, árpa, rozs, kukorica, bab meg minden A mese olyan embernek való, aki hinni tud, s amit apám mesélt, maga is szentül hitte. Három hónapig ez pótolta a kenyeret és minden szükséges dolgot, amit a béresek azért tudtak nélkülözni, mert rövid életükre nemcsak nem volt alkalmuk jobban berendezkedni, de nem is lett volna érdemes. - Elég lesz nekem ez az ujjas, amíg élek - szokta mondani a béres, ha csudák csudájára, nem tudom hány évi szolgálat után, sikerült egy kabátot vásárolnia. S ez valóban így is történt. Az ujjast a béres fiára hagyta, miután a fölgyülemlett nyavalyák hirtelen a föld alá szorították, és váratlanul meghalt. A fele viseltjében pompázó ujjast ismét más generáció örökölte, akár hosszabb életűre sikerült az örökös, akár rövidebbre. Egy ilyen újonnan szerzett kabát annyi urat, rossz időt, hajnalt és éjszakát látott, amennyit az élők és holtak láthatnak együtt. S amikor a béresek megjelentek a dermesztően fagyos ég alatt szántani a határban, s millió folttal tarkított ruháikat meglobogtatta rajtuk a szél, a mezei varjak rémült károgással kavarodtak fekete felhőbe, és legott elhagyták a közeli környéket. A gróf és emberei nyugodt lélekkel szemlélhették a trágyás