Bővebb ismertető
Átjáró a kerülő utakhoz
1.
Egy tragikus úti élményről lesz szó.
Ex und pop, így hívják a helyet Berlinben, ahonnan indul a történetem. Egyik utazásom során, miután a napi teendőimet befejeztem (szobafoglalás, telefonok, bank, útikönyv, vásárlás, munka: az első feljegyzések elkészítése, térképek beszerzése, útvonalak azonosítása), esti pihenésre vágytam. Elindultam tehát az éjszakába. Rövid estének látszott, gyors eldőléssel, ami hamar kiüt majd. A berlini barátom nem ért rá, így a barátját küldte maga helyett. A barátom barátját addig még sosem láttam. Megbeszéltük, hogy a kreuz-bergi Bergmannstraße és a Mehringdamm sarkán találkozunk egy meleg szórakozóhely bárjában, itt ücsörgünk kicsit, majd meglátjuk, lesz-e kedvünk továbbmenni.
A barátom barátja: H.
H. magas, szőke, úgy harminc és negyven között van (nehéz róla bármi konkrétat írni), érdekes, még ma sem tudom, mennyi idős pontosan, alig volt időnk magunkról beszélni, pedig az első találkozás óta több minden összeköt minket. H. feltűnő, szemüveget vi-
7