Széthulló világ [antikvár]

Részlet: "Bagoly Ferenc öntőmester kilépett a nyomda kapuján. Ki a világba, gondolta és nyelt egy nagyot. Foltos, piszkos keménykalapját a homlokára húzta és dacosan felvetett a fejét. - Majd meglátják, majd megtudják ki voltam - mormogta magának. - Majd üzennek, hogy jöjjek, mert egy gép megállt, ez nem megy, az nem megy. Majd... jönnek még... az átkozottak - és mosolygósan rábólintott. Aztán hónaalá igazgatta újságpapírba csavart holmiját: a rossz munkacipőt, olajos munkaruhát, avasszagú törülközőt, ételes lábast. - Még a portás is bánattal köszönt jónapot, a mosolya mögött látszott, hogy fáj neki valami... Hát hogyne, ötven év egy helyen és most zsupsz, egyszerre kint az utcán... Nem gyerekjáték! Akinek szíve van, az nagyon jól érzi ezt. Még a portás is, barátom... csak azok nem, akik tudják, hogy mit ér a munkám. Na várjatok!..."