Bővebb ismertető
1999
Január 1.
Sophie azt mondja, hogy vezessek idén naplót. írjak fel egy éven át mindent, ami eszembe jut. Érdemes-e? Megpróbálom.
Töröm a fejem, és először arra gondolok, hogy az emberiség évezredekkel ezelőtt azért találta fel az írást, hogy nagyon fontos dolgokat ne felejtsen el: törvényeket, szerződéseket, hősök és istenek tetteit. Ma viszont már mindent felírunk. Az újságírókra gondolok, paradox foglalkozásukra. Ők eleve tudják, hogy írásuk rendszerint csak huszonnégy óráig érdekes. Általában anonim szerzők, aldk fölösleges információval tömik az olvasó fejét, azért írnak, hogy elfelejtsék őket, hogy írásukat egy nap múlva szemétládába dobják, megsemmisítsék.
És a napló akkor vajon mire jó?
Január 11.
Bretagne-ból jövet, ahol az ünnepnapokat töltöttük apó-soméknál, megveszem Párizsban Virginie Despentes Les chiennes sauvages című regényét. A szerző még nincs harmincéves, ez a második regénye, tavaly a harmadikkal újabb botránysikert ért el. Itt-ott alig érthető argó, a lyoni alvilágot írja le, kurvákat és makrókat. A főszereplő egy sztriptízbárban dolgozó nő; csak szeretkezések és rendkívül brutális gyilkosságok, ráadásul hihetetlenül banális beszélgetések. Bret Easton Ellis és Hazai Attila francia megfelelője; macsó előítélet azt hinni, hogy csak férfiak írhatnak obszcén történeteket.
7