Szemekbe zárt titkok [antikvár]

A búcsúBenjamín Miguel Chaparro hirtelen megtorpan, és eldönti, hogy nem megy el. Egyszerűen nem. A pokolba mindegyikükkel! Hiába ígérte az ellenkezőjét, és hiába szervezik már három hete a búcsúztatót, és foglaltak asztalt huszonkét főre az El Candilban, és hiába ígérte biztosra Benítez és Machado, hogy ideutaznak a világ másik végéről, megünnepelni a dinoszaurusz nyugdíjba vonulását.A mozdulat annyira váratlan, hogy a mögötte sétáló férfi, aki éppen a Talcahuano utcán a Corrientes út felé tart, majdnem magával sodorja, és csak úgy tudja kikerülni, hogy az egyik lábával lelép az útra a járdáról, és siet is tovább. Chaparro utálja ezeket a szűk, zajos és sötét járdákat. Immár negyven éve rója őket, de tudja, hogy hétfőtől nem fognak neki hiányozni. A járdák sem, de annyi minden más sem ebből a városból, ahol soha nem érezte otthon magát.Nem hagyhatja őket cserben. El kell mennie. Ha másért nem, akkor azért, mert Machado minden nyavalyája ellenére eljön egyenesen Lomas de Zamorából. Benítez szintúgy. Bár az igazat megvallva a Palermótól a Tribunalesig nem olyan hosszú az út, szerencséden mégis úgy izzad, mint a ló. De Chaparro nem akar elmenni. Kevés dologban biztos, de ez az egyik közülük.Megnézi magát egy könyvesbolt kirakatában. Hatvanéves. Magas. Ősz. Orra, mint a sasé, az arca sovány. A picsába!"- ez a végkövetkeztetés. Szemeit fürkészi a kirakatüvegben. Egy fiatalkori nője mindig azzal heccelte, hogy folyton nézegeti magát a kirakatokban. Chaparro pedig se neki, se az életében felbukkanó más nőknek nem vallotta be az igazat: annak, hogy vizslatja magát a kirakatüvegekben, semmi köze az önszeretethez vagy