Régi, jó földesurak [antikvár]

Nagyon szeretem csöndes életét azoknak az istenhátamögötti, kis falvak urainak, akiket kisoroszországban régi földesuraknak hívnak, akik mint a régi, düledező, festői kunyhók, az egyszerűségükben szépek; éppen az ellenkezőjében a cifra, új épületeknek, amiknek falát nem mosta alá eső, fedelét nem lepte el moha, húlló vakolata alól nem látszik pirosló téglájuk, Szeretek néha elmerülni percekre a csöndes, magányos élet levegőjébe, ahol vágy nem száll messzebb a kerítésen, amely a parányi udvart keríti, nem ér tovább a gyümölcsös sövényén, a szilvafákon, almafákon; nem túl a düledező falusi viskókon, az urasági lakot környékezőkön, árnyékos füzek, óriási hársak, vén körtefák hűsében, megbuvókon...