Pro Libertate! [antikvár]

1894 első vasárnapján a Singer és Wolfner cég képviselője megkereste Herczeg Ferencet, vállalna el egy főszerkesztői állást az Új Idők néven alapított lapnál. Az akkor harmincegy éves író örömmel elvállalta. És kereken ötven (!) éven át szerkesztette, egészen addig, míg a második világháború után a bevonuló szovjet csapatok által felállított bábkormány percemberkéi betiltották. AzÚj Idők példátlan sikere, példányszáma, stílusa, koncepciója jellemezte legjobban azt az életutat, amelyet Herczeg Ferenc bejárt. Harmincezer példányban jelent meg a legrosszabb időkben is, tízezer előfizetője volt. Értéket közölt. A főszerkesztőt az ötven év alatt soha nem érdekelte, hogy a leközölt szerző milyen politikai párthoz, irányvonalhoz tartozott, milyen irodalmi stílust képviselt, hiszen igazából nincs isilyen. Értékes legyen, tehetséges legyen. A vele párhuzamosan futó Nyugat a maga négyszáz példányával nem jelentett konkurenciát. A Nyugatból jöttek is a támadások rendesen. Színvonaltalan, koncepciótlan, közönséghajhász, rossz. Szemére vetették Herczeg Ferencnek, hogy bárkit befogad, leközöl, a Nyugat főszerkesztői keményen védték saját írói körüket, több esetben megfenyegették azt a szerzőt, aki az Új Időknek adott írást. Ez azonban nem hatott meg senkit, az irodalmi klikkrendszert minden időben a főszerkesztők és kritikusok próbálták életben tartani, az írók általában jóban voltak egymással. Értékelték egymást, barátok voltak. Így az Új Időkben minden további nélkül megjelent Ady, Kassák, Juhász Gyula és bárki más. Aki értéket hozott.