Pokol a Szaharában [antikvár]

Részlet a könyvből: "Huntingten lord kilépett kis zöld sátrából s szemeivel barátját, Strong kapitányt, az afrikai vadászezred vitéz katonáját kereste. A kapitány az "ebédlő"-ben üldögélt, amely egyébként egy hatalmas cédrusfenyő lombjai alatt "terült el". Butorzata egy könnyű asztalból, négy zöld, vitorlavászonnal bevont kerti székből, valamint egy jókora vízmentes ponyvából állott. - Csakugyan itt lehetnének már azok a Merline-ék - kezdte meg a társalgást a lord. - Ebédelni szeretnék... - Hm! - jegyezte meg csöndesen Strong kapitány. - Pedig még nincs itt az ebéd ideje. Éhes? - Igen... azaz, hogy nem - mormogta Huntingten lord alig titkolva kedvetlenségét. Strong kapitány mosolygott. Tudta, honnan fuj a szél. A lord a szép lady Merlineért aggódik. Fél, hogy valami baja talál esni... Strong kapitány, ámbár vérbeli katona volt, akinek az élete állandó komoly szolgálatban telt el, szeretett tanulni. Főleg az emberi lélek és természet kifürkészhetetlen titkai érdekelték. Eseménydús és tevékeny életében elég alkalmat talált, a vagy szerzett magának arra, hogy az élet szinházának páholyában ülve, gyönyörködjék "az ember komédiájában". Ez a keletafrikai vadászkirándulás is most Huntingten lorddal, sir Montague Merline-nel, valamint ennek bájos feleségével: Merline ladyel együtt szintén nagy lelkigyönyörűséget okozott neki, annyival is inkább, mert tapasztalt szemei hamarosan észrevették, hogy a lord menthetetlenül beleszeretett a szép ladybe, anélkül, hogy ő maga még világosan tudatára ébredt volna veszedelmes érzelmének.