Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Vajjon álmodnak még az emberek?
És mit álmodnak?
Egy kis dunántúli vasuti állomáson ültem egyszer őszi estén és odakünn szakadt a bánatos eső. Olyan nap volt ez, amilyen napot általában kedvelek. Napközben aranyszinű szőlőhegyek között jártam, szedőasszonyok jókedvű éneke hangzott mindenfelől, a fák aranygarasaikat a kocsimba hullajtották és mindenféle szokatlan szinekkel telt meg a szemem. Mert igazában az ősz cifrálkodó, öregedő asszony. Még a sövények is kifestik magukat. A mezők és rétek őszülő haját sárgára festi a fodrász és a nedves kocsiúton a félig meztelen bokrok hervatag virágaikkal nagyban hasonlítanak egy negyven éves, de még karcsú falusi uriasszonyhoz, aki felhúzott szoknyával megy át a kocsiút egyik oldaláról a másikra.