Ottomán éjszaka [antikvár]

A rahovai támadás előtti éjszakán Adela álmában megjelent a herceg - egy különös teremben, a templomos lovagok csuhájában. Háttal állt felé, a szomszédos helyiségekből pedig - végeláthatatlan boltívek mélyéről - fegyvercsörgés és kórusdal hallatszott. Tudta, hogy a herceg döntése visszavonhatatlan, igyekezett - szavak nélkül - jobb belátásra bírni. Hangja elfulladt, tehetetlenség bénította meg a lábait, nem bírt közeledni a herceghez, pedig okvetlenül közelebb kellett kerülnie, hogy odakiálthasson neki. Küszködött, hogy kiszakítsa magát álltó helyéből, de hiába - fa volt, gyökerének rabja. Oly erősen vergődött, hogy karjának két ága belefájdult. Viszont visszanyerte a hangját, és rémületében eszébe jutott, hogy tud franciául : - Prince, je vous conjure, restez ici. La Céleste Jérusalem est en vous-meme ! Nem tudta, hogyan jött ajkára ez a mentő kifejezés, de nem folytathatta : a herceg nyugodtan felemelte a jobb karját. Ez az óramutató lassúságú mozdulat azonban Adela testében hihetetlen erőket szabadított fel : odarohant, hogy megállítsa. Úgy maradt aztán, bódultan, karja a herceg karjával összefonódva. Ö, a herceg, már sehol sem volt, és Adela kétségbeesett, hogy a kezében tart valamit, ami a hercegé, egy szoborkart. - Prince, je vous conjure ! Adela borzongva riadt fel. A hálószoba sötétjében magához tért, aztán meggyújtotta a gyertyát az éjjeliszekrényen, és sokáig ülve maradt. Az álombeli vergődés, az erőlködés, hogy gyökerestül kiszakítsa magát, kimerítették.